Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öt vészjósló jel: érszűkületed van!

Népbetegség, és nagyon komoly következményekkel járhat, mégsem szentelünk neki elég figyelmet. Pedig az érszűkület a szív- és érrendszeri betegségek egyik leggyakoribb megjelenési formája, amely pedig vezető halálok nemcsak szerte a világban, hanem Magyarországon is!

Érszűkület leggyakrabban az alsó végtagokban alakul ki, ahol az artériák falán lévő koleszterinkristályok fokozatosan beszűkítik a véráram útját, így jóval kevesebb oxigéndús vér juthat el a szövetekhez, ez pedig eleinte egyáltalán nem okoz tüneteket, később azonban erős fájdalommal jár, majd - ha nem kezelik időben - akár a végtag amputációjára is sor kerülhet!

Ezért mindenképpen érdemes odafigyelni a következő tünetekre és rizikófaktorokra, és megkeresni az orvosunkat, aki dopplervizsgálatra fog beutalni minket, amely során megmérik a felkari és a lábfeji artériák vérnyomását. Egészséges érrendszer esetén a két érték azonos lesz, ellenkező esetben azonban valószínű, hogy már szűkülnek az ereink.

A tünetek tehát fokozatosan tűnnek fel, kezdeti stádiumban valóban semmilyen panasza nincs a betegeknek, ám az érszűkület későbbi stádiumaiban komoly fájdalom léphet fel. Ez eleinte csak terhelés, járás hatására jelenik meg, és egy-két perces pihentetés után elmúlik. Ahogy egyre rosszabb lesz az erek állapota, úgy csökken az a távolság, amelyet a páciensek megállás nélkül meg tudnak tenni.

Később a láb már fekvés közben is fájni kezd, ugyanis ebben a helyzetben még kevesebb vér tud mozogni a végtagban, mint ha lógatnánk. Hogy mihez hasonlítható leginkább ez a fájdalom? A legtöbben lábikragörcshöz vagy izomlázhoz hasonló érzésként írják le.

Nagyon fontos és figyelmeztető jel a végtagok színe és hőmérséklete. Ha úgy látjuk, hogy lábunk sápadtabb, mint szokott lenni, vagy esetleg egészen fehéres, lilás-kékes, ezen kívül hideg is, azonnal forduljunk szakemberhez!

Fokozottan figyeljünk oda ezekre a tünetekre, ha dohányzunk, sok zsíros ételt fogyasztunk, sok koffeint juttatunk a szervezetünkbe, családunkban már előfordult ez a betegség!

Sz.F.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.