Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ötödszörre is landol a mi pávánk

2017-ben ismét a felnőtteké a színpad. Több mint ezer jelentkező méretette meg magát idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi válogatóin. A szarvasi és a fővárosi eseményről készült filmeket október 27-én, a keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig november 10-én este láthatják a Duna Televízió nézői. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek.

Az ötödik évadába lépett tehetségkutatónak köszönhetően új lendületet kapott a népzene és néptánc kultúra, az előző szériákban szerepelt fiatal népzenészek, énekesek, táncosok és együttesek közül nagyon sokan váltak ismertté és népszerűvé nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is.

Hoksz Attila és a Fölszállott a páva műsorvezetői: Morvai Noémi illetve Novák Péter (korábbi felvétel), fotokredit: MTVA, Zih Zsolt

Berecz István, aki az első évadból győztesen távozott, a gyermekek számára kiírt évadokban pedig zsűritagként köszönt vissza, most Kacsó Hanga Borbálával az ötödik évad promóciós kampányát segíti. Még mindig a Pávában látja azt az utat, amelyen járva a legszélesebb közönségnek, a leghitelesebben juttathatja el a hagyományos műveltség mai, élő arcát, miközben maga is gazdagabb lesz.

- Ha valakivel csak egy nótát is elénekelsz közösen, arra már másképpen tekintesz. Kapcsolat, szinte érzelmi viszony alakul ki. Egy együtt töltött évad alatt pedig már őszinte barátságok, s talán örök szövetségek köttetnek – mondta el Berecz István.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

Virtuózok Caramellel tálalva
Sztárfellépőkkel szervezi meg idei jótékonysági gálakoncertjét a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány. A pécsi és debreceni rendezvényeken fellépnek többek között a Virtuózok, Molnár Ferenc Caramel, a Kodály Filharmonikusok, a Pécsi Vonósok, az előadásokon pedig egy-egy gyerekkórus is közreműködik. A debreceni gála bevételéből a város óvodái hangszereket kapnak, míg a pécsi esemény után a Szemem Fénye Alapítvány a Dóri gyermek-hospice-ház működtetésére fordítja a nekik szánt összeget.

- Igyekszem közelebb vinni az emberekhez a népi kultúrát, amely nemcsak a magyarság számára jelent kincset, hanem az egész Kárpát-medencének, sőt Európának is. Hirdetni kell a műfaj sokszínűségét, tradícióit és az emberségét. Meg kell mutassuk, hogy földrajzilag is mennyire egységes a kultúránk, és milyen büszkék vagyunk rá! – mondta Zsuráfszky Zoltán, aki szerint ennél nincs is jobb példa, mint az, hogy jelen pillanatban Felvidéken, Erdélyben, Vajdaságban most éppúgy ingeket és szoknyákat vasalnak a fiatalok, mint a fővárosban. Készülnek az induló évadra, akárcsak Novák Péter, aki Morvai Noémi műsorvezetőtársával együtt ismét házigazdája lesz a tehetségkutatónak.

- Napjainkban bebizonyosodott, hogy az individuális szabadság közösségi reflexió nélkül mit sem ér. A közösség mindig élmény alapú, erre pedig keresve sem találnánk jobb példát, mint a hagyomány – amit nem ápolgatni kell, hanem megélni! – tette hozzá Novák Péter.

Az ennek szellemében és hangulatában készülő tehetségkutató műsor október 27-től péntek esténként lesz látható a Duna Televízióban. Az első három adásban a területi döntőkből láthatnak összefoglalót a nézők, majd november 17-től az élőben sugárzott elődöntők következnek. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.