- Igazából olyan vagyok a magánéletben, a barátaimmal vagy otthon, amilyennek a nézők a Libikókában látnak. Fesztelen, viccelődő, laza. A közéleti tévéműsorokban nem mutathattam meg ezt az arcomat, nem engedte meg a műfaj - mesélte Krizsó Szilvi, és ezt csak megerősíteni tudom. A "Szilvi" is annak szól, hogy évekig dolgoztunk együtt a közszolgálati televízióban.

Négy esztendeje nincs képernyőn. Másként rendezte be az életét. Havonta jelentkezik Libikóka című beszélgetős műsora a Radnóti Színpadon. Emellett kommunikációs tréningeket tart, coaching folyamatokat vezet.

- Hogy válogatsz interjúalanyokat?

 - Megérzéseimre hagyatkozom, és azok beválnak! Persze azt is végiggondolom, hogy leendő partnerem mennyire tud színpadon, közönség előtt mozogni, szerepelni. Lehet-e vele viccelődni? Szerencsére nagyon gyorsan megtalálom mindenkivel a hangot. Hol jókat nevetünk, és velünk együtt a közönség, hol belép a fajsúlyos csend... Azt vettem észre, hogy szívesen jönnek hozzám beszélgetni, voltak, akik még a szerény fellépődíjról is lemondtak. Előadás előtt két hónappal sokszor úgy elkelnek a jegyek, hogy még nem tudni, ki lesz a vendég! - 

- Ezt hívják sikernek!

- Büszke vagyok rá. Volt, hogy valaki azt írta az előadás után, megtalálta saját életének kérdéseire a válaszokat.Törzsnézőim is vannak! Van, aki elmondta, hogy már megvette a könyvemet, és arra kért dedikáljam, mert ezt szeretné valakinek karácsonyra adni. Ott leszek valaki fenyőfája alatt! Tudod milyen boldogság ez?  

-  Mit szólnál ahhoz, hogy ha egy tévétársaság felajánlana egy ilyen típusú műsort?

- Most is jól érzem magam a bőrömben. Több helyről is kaptam már ajánlatot. Nyilván, ha olyan lenne a feladat, amivel valami pluszt tudnék adni az embereknek, örülnék! Tudom, hogy ez nem vonzana hatalmas tömegeket, de szerintem lenne helye a hazai televíziós palettán.  

- Lehet az közéleti műsor is?

- Nem, azt semmiképpen. -   

Ha valakinek a mi beszélgetésünk felkeltette az érdeklődését, íme egy részlet a könyvből, a Sthal Judittal készült interjúból! 

K. Sz.: Különben jó gyerek voltál?

S. J.: Egy égedelem.

K. Sz.: Tényleg?

S. J.: Egyszer a nagynéném vigyázott rám a Balatonon, és azt mondta, hogy soha többet. Amikor meg a szomszédra hagytak anyuék, ő azt mondta, ilyen bűn rossz kölyköt még nem látott. Nem tudom… Szerintem nem voltam rossz, legalábbis abban az értelemben nem, hogy mindig valami csínytevésen járt volna az eszem. Egyszerűen kalandvágyó voltam és érdeklődő. Meg abszolút fiús.

K. Sz.: Ezt nem is gondoltam volna rólad!

S. J.: Az úszás miatt tüsi hajam volt. Amikor egy ismerős lánnyal, akinek nagyon szép, hosszú, szőke haja volt, elmentünk strandra, azt mondták, hogy egy kislánynak olyan szépnek kell lennie, mint neki, egy kisfiúnak meg ilyen helyesnek, mint nekem. Ez úgy megadja a női önbecsülést, nem?!

K. Sz.: Apropó, nőies viselkedés: szeretsz öltözködni?

S. J.: Nem, egyáltalán nem szeretek, és nem is érdekel a téma. Engem etetni drága, de öltöztetni nagyon olcsó.

K. Sz.: Nem is szeretsz vásárolni?

S. J.: Gyűlölök. Bemegyek egy helyre, kiválasztom, hogy melyik az a nadrág, ami jó, és onnantól kezdve, ha csak van rá mód, az online üzletből házhoz szállíttatom. Így soha többet nem kell belépnem abba az üzletbe. Nem tudom például, hogy ki csinálja a női ruhaszalonokban a tükröket és a világítást. Hogy lehet, hogy ennyire ronda legyél… de tényleg, ennyire ronda?! Nem megyek be. Nekem van tíz darab ugyanolyan fekete felsőm, nem viccelek, tíz darab. És van négy darab fekete farmerem. Ezeket minden évben megveszem, és készen is vagyok az őszi-téli ruhatárammal. Ezért végtelenül egyszerű számomra a „Ma mit vegyek fel?” kérdés. Természetesen a nadrágomat és a fölsőmet. Nyáron és tavasszal mindez átfordul fehérbe és bézsbe. Persze, ha dolgoznom kell vagy forgatok, akkor természetesen felöltözöm az alkalomhoz illően, de amúgy engem nem érdekel a ruházkodás, még egy kicsit sem.

Hasonló beszélgetéseket olvashatsz még például Bródy Jánossal, Kulka Jánossal vagy Stohl Andrással is! Tudtad, hogy nemrég megjelent Demcsák Zsuzsa interjúkötete is?