Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ötven éve lejárt bírság – de kifizette!

Ezer lírára büntették 1964-ben Bob Athertont az olaszországi Lericiben, mert szabálytalanul parkolt kismotorjával. Az amerikai férfi idén egyenlítette ki büntetését, 50 dollárt küldött a liguriai kisváros illetékeseinek.

Bírságot kapott, hát most befizette - Kép: Pixabay

Az arizonia Phoenixben élő Bob Atherton, aki egy mérnökcéget vezet, középiskolásként utazta be két barátjával Európát 1964-ben. Az 50 évvel ezelőtti út tárgyi emlékei között kutakodva találta meg az akkor a Vespájára függesztett parkolási bírságot, amely ezer lírára (130 forintnyi) rúgott. Felébredt a lelkiismerete, amiért annak idején nem egyenlítette ki a számlát. „Olaszországban diákszállókon laktam, és Vespával közlekedtem. Utazáson utolsó napján bírságoltak meg” - idézte fel az MTI híradása szerint a férfi a The Daily Telegraph brit napilapnak a történteket.

„Van pár barátom Olaszországból, és megírtam nekik, hogy szeretném kifizetni az összeget. Ötven dollárt tettem egy borítékba és néhány hete elküldtem. Választ nem kaptam. Szerettem volna rendezni a dolgokat, az is lehetséges, hogy odautazom” - mondta Atherton.

A brit lap megkereste az olasz város polgármesterét, aki méltatta a gesztust, amelytől azt reméli, hogy más turistáknak is példaként szolgál. „Köszönöm  Atherton úrnak a magam és a város nevében, nem felejtek el válaszolni neki, és személyesen köszönöm meg a becsületességét” - mondta Marco Caluri.

Ezeket az okmányokat feltétlenül vidd magaddal, ha külföldre utazol!
Komoly büntetésre számíthatnak azok, aki külföldi utazásuk alkalmával nem rendelkeznek a legfontosabb dokumentumokkal. Ezért is fontos, hogy az utazás előtt gondoskodjunk a megfelelő úti okmányokról, utasbiztosításról, és tanácsos a magyar külképviseletek elérhetőségeiről is tájékozódni.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.