Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Párizsba ment Manet

Remekművek Budapestről – Dürer, Greco, Tiepolo, Manet, Rippl-Rónai címmel nyílt kiállítás a párizsi Musée du Luxembourgban. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából válogatott tárlat július közepéig látható a francia főváros egyik jelentős múzeumában. Ezzel a tárlattal - rövid időn belül - másodszor találkozhat a párizsi közönség a magyar gyűjtemények remekműveivel, ugyanis 2012-ben a Musée d’Orsayban nyílt nagysikerű kiállítás Allegro Barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus 1905-1920 címmel.

Szépművészeti Múzeum, Kép: wikimedia

A Szépművészeti szervezésében az elmúlt években több jelentős nyugat-európai múzeumban és kiállítóhelyen is bemutatkozhattak önálló kiállításon a két budapesti múzeum műtárgyai, illetve a magyar képzőművészet jeles alkotásai. A már említett párizsi kiállítás mellett többek között a londoni Royal Academy of Arts-ban, a bécsi Kunstforumban, a római Galleria Nazionale d’Arte Modernában és a milánói Palazzo Reále-ban így összesen több százezren találkozhattak a magyarországi remekművekkel.

A párizsi Musée du Luxembourg 85 alkotást bemutató tárlatán a kiemelt nemzetközi művek mellett, mint Dürer, Greco, Tiepolo, Veronese, Cranach, Goya, Rodin, Cézanne és Manet alkotásai, számos magyar remekművel is találkozhat a francia közönség, így Rippl-Rónai, Munkácsy, Ferenczy Károly vagy Szinyei-Merse festményeivel is.

A tárlat különlegessége, hogy a francia kurátorok gótikus szobrokból is válogattak, ennek köszönhetően a francia közönség találkozhat majd a kassai Szent Dorottya-szoborral vagy a Szent István, Szent László szoborkettőssel, és a soproni Angyalként ismert barokk szoborral is. A párizsi kiállítás így méltón reprezentálja a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria anyagának rendkívüli gazdagságát, sokszínűségét, kiemelkedő kvalitását egyben átfogó pillantást adaz európai és magyar művészetről a későközépkortól a modernizmusig.

Dürer: Férfiportré

A régi mesterek között a tárlat csúcspontjait olyan mesterművek jelentik, mint Dürer enigmatikus Férfiportréja, a Leonardónak attribuált Lovasszobor, Boltraffio eszményi Madonnája, El Greco Bűnbánó Magdolnája, Tiepolótól a monumentális Szent Jakab apostol legyőzi a mórokat vagy Goya Bermúdezné portréja. A Magyar Nemzeti Galéria legszebb darabjai pedig a magyarországi művészet történetéből adnak ízelítőt. A kiállítás szervezői fontosnak tartották, hogy a Budapesten őrzött francia anyag – melyben az impresszionizmus legnagyobb mesterei mellett a szimbolizmust és a posztimpresszionizmust képviselő irányzatok is megjelennek – jelentőségéhez méltó szerepet kapjon a kiállításon; ezt a gazdag gyűjteményt képviselik a válogatásban Millet, Puvis de Chavannes, Rodin, Van Gogh, Monet, Gauguin, Manet, Seurat, Cézanne munkái. Különleges dialógust folytatnak ezekkel a művekkel a 19. század végi magyar művészet emblematikus alkotásai – a lenyűgöző Kalitkás Nő,

Rippl-Rónai József: Kalitkás nő

amelyet a Nabis művészcsoporthoz csatlakozó Rippl-Rónai József hosszabb párizsi tartózkodása alatt festett, az impresszionistákkal párhuzamosan Magyarországon dolgozó Szinyei-Merse Pál Pacsirtája, vagy egy olyan különleges, vegytisztán szimbolista alkotás, mint Vaszary János Aranykora. A nemzetközi szimbolizmusból Stuck vagy Böcklin, az expresszionizmusból Kokoschka művei nyújtanak ízelítőt.

A kiállítás kiváló példája annak, hogy a Szépművészeti Múzeum anyagának minősége és sokrétűsége alkalmas arra, hogy – a magyar anyaggal kiegészítve - egységes és magas színvonalon, számos remekművel reprezentálja az elmúlt ötszáz év képzőművészetét a világ legjelentősebb kiállítóhelyein.

SZÖRFÖLJ DESZKÁVAL a drámán!
A debreceni Csokonai Színház fennállásának 150. évadában kétszeresen is jubilál a társulat. Márciusban tizedik alkalommal rendezik meg a DESZKA Fesztivált. A kortárs drámák seregszemléje idén is arra törekszik, hogy bemutassa a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat. A programsorozat március 18-án kezdődik!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.