Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pasik helyett kutyákkal

Kiss Ramóna és Nyári Dia a munkának köszönhetően az évek alatt igaz barátnők lettek. Gyakran szerveznek közös programokat: nyári szünetük utolsó napjait is együtt töltötték. A két lány egy Balaton közeli településen, Ramónáék családi fészkében lazított, ahol kiskutyáik társaságában töltődtek fel és a szép időt is kihasználták.

Kép: sajtóanyag

Kiss Ramóna és Nyári Dia barátságukat a Barátok közt sorozatnak köszönhetik, aminek évek óta szereplői. „Dia kicsit emlékeztetett egykori önmagamra, amikor bekerült a sorozatba. Ő is vidékről jött a fővárosba, igen fiatalon, ahogy korábban én is. Át tudtam érezni a helyzetét és segítettem kicsit neki, hogy könnyebben megszokja az új életét" - emlékszik vissza Ramóna. A csinos színésznő azt is hozzátette, hogy nagyon hamar megkedvelte fiatal kolléganőjét, akire ma már húgaként és barátnőjeként tekint. „Felnéztem Ramira már a kezdetektől fogva. Nagyon jó tanácsokat kaptam tőle, segített megszokni az új környezetet, és ha kellett, lelki támaszt is nyújtott" - tette hozzá Dia.

A két lány barátsága az utóbbi egy évben lett igen szoros, sok közös programot szerveznek. Jól megérdemelt szabadágukat a Balaton közeli Sólyban töltötték - a település Ramóna szívéhez áll különösen közel. „Úgy tíz évvel ezelőtt döntötték el a szüleim, hogy a festői szépségű Sólyba költöznek, amelyet a Séd patak szel ketté és erdők, szőlőhegyek tarkítanak. Az ezeréves történelmi kis faluban zajlott valószínűsíthetően István és Koppány csatája is. Nagyon szeretek itt lenni, a nyugalmat és a békességet jelenti számomra" - mesélte Ramóna, aki Diával együtt lazított a családi fészekben.

Kép: sajtóanyag

A lányok ezt a közös pár napot főleg pihenéssel töltötték: napoztak, labdáztak, kikapcsolódtak. Ramóna gondoskodó nővérként odafigyelt arra is, hogy Dia ne tartózkodjon hosszú ideig a napon. „Mindketten imádunk napozni és szeretjük a Balatont is. Viszont a nagy melegben és az erős napsütésben óvatosak vagyunk, mert a bőrünk egészsége nagyon fontos számunkra" - jegyezte meg Ramóna, aki azt is hozzátette, hogy a bőrének ilyenkor jól esik a hidratálás. „A természetesség hívei vagyunk és mivel az aloe verát már dédszüleink is alkalmazták, így mi is bátran ápoljuk vele a bőrünket. Az aloe vera, az uborkakivonat és a menthol együttese kellemesen hűsít, nyugtat és regenerál” - mondta el Dia.

Dia szerint egyébként Ramónával sok dologban hasonlítanak, ugyanakkor jól kiegészítik egymást. „Picit visszafogottabb vagyok, így előfordul, hogy Rami felráz, nem hagyja, hogy bezárkózzam; én pedig cserébe visszahúzom őt, amikor kell." A lányok kiskutyáikat is magukkal vitték a nyaralásra, akik gazdijaikhoz hasonlóan szintén jóban vannak. „Rami westije, Lucas egyenesen szerelmes az én kis Phoebem-be. Mindketten kis termetű terrierek, így nagyon jól kijönnek egymással" - mondta el Dia.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.