Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pécs már készül a nagy dobásra!

2017. szeptember elsején ünnepli alapításának 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem. Az 1367-ben V. Orbán pápa által engedélyezett, és Nagy Lajos király által alapított felsőoktatási intézmény a várossal és az egyházmegyével karöltve ebből az alkalomból jubileumi ünnepségsorozatot szervez, hogy méltó módon ünnepeljék meg a hazai felsőoktatás e szép jubileumát.

Kép: wikimedia

A közelmúltban vált hivatalossá, hogy a kormánya 565 millió forinttal támogatja az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulójának megünneplését - hangsúlyozva a magyar felsőoktatás jelentőségét, annak Magyarországon betöltött kiemelt szerepét. A tervek szerint 2017-től szeptember 1-jét a Magyar Felsőoktatás Napjává nyilvánítják, így a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válik.

A jubileumi ünnepségsorozatról szóló sajtótájékoztatón Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta: „Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy nem volt 1367 óta folyamatos az egyetemi szintű képzés Pécsett, mégis, van egyfajta szellemi jogfolytonosság a múlt, a jelen és a jövő között. Szeretnénk egy olyan eseménysorozatot megvalósítani a következő két esztendőben, amely méltó módon tiszteleg elődeink és az a döntés előtt, melynek értelmében a tizennegyedik század derekán, Magyarországon először Pécsett lerakták a tudomány alapköveit.”

Ünnepi sajtótájékoztató, Kép: Csortos Szabolcs/UnivPécs

Elhangzott: azzal, hogy Magyarország kormánya is a kezdeményezés mellé állt, immár nem lehet akadálya annak, hogy gőzerővel megkezdje az egyetem, a város és az egyházmegye a tavaly novemberben aláírt együttműködési megállapodásuk mentén a programok összehangolását, véglegesítését. A jubileumi ünnepségsorozat keretében Pécsett rendezik meg többek között a Hungarológiai Világkongresszust, a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát, valamint az európai katolikus egyetemek rektori konferenciáját. Az eseményekre nyilván sok vendég érkezik majd, így fellendülést jelent a város szállodáinak, éttermeinek is.

Az is eldőlt: a több mint 2 évtizedes hagyományokkal rendelkező, és egyre népszerűbb „nemzetközi est” elnevezésű rendezvényt egyhónaposra bővítik. „A Pécsi Tudományegyetemen mintegy 80 ország több mint 2700 külföldi hallgatója tanul” – mondta el Zeller Gyula, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes. „Innen jött az ötlet, hogy városi támogatással jövő tavasszal megrendezzük a Nemzetközi hónapot, amelyen a különböző kultúrák, gasztronómiai és művészeti világok mutatkozhatnak be – reményeink szerint a hosszabb időnek köszönhetően a város és régió polgárai is megismerkedhetnek a különlegességekkel."

Addig is, ha egy szép kirándulásra vágysz, keresd fel a pécsi egyetemi botanikus kertet! Csodás növények között sétálhatsz!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.