Két aranyos pingvinfióka jött világra a Budapesti Állatkertben. A december második felében kikelt apróságok most egy költőüregben élnek, szüleik féltő gondoskodással óvják őket. A nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja a kicsiket, amikor először merészkednek majd elő a költőüregből.
December 18-án és 21-én keltek ki a tojásból a kis jövevények, és azóta is rendben fejlődtek. Az apróságok jelenleg a kifutóhoz tartozó egyik költőüregben tartózkodnak, ahol szüleik, Joy és Narancs féltő gondoskodással óvják őket. A nagyközönség persze most még nem sokat láthat belőlük, de néhány hét múlva már elő-előmerészkednek a költőüregből. Így a közeljövőben érdemes lesz figyelemmel kísérni fejlődésüket, gyarapodásukat.A Budapesti Állatkertben a pingvinek tartása több mint százéves múltra tekint vissza. Az idők során számos különböző pingvinfajt láthatott a közönség, például sziklaugró és Humboldt-pingvineket. A jelenleg bemutatott, Afrika déli részének partjai mentén őshonos pápaszemes pingvinekkel bő három évtizeddel ezelőtt kezdtek el foglalkozni. Félix, az első Magyarországon, ezen belül Budapesten kelt, és sikeresen felcseperedett pingvinfióka 1994-ben jött a világra. Azóta rendszeres a szaporulat a fővárosi pingvineknél, így a mostani két fióka negyedszázad alatt már a 39. és a 40. a sorban. A jelenlegi kolónia egyébként 32 egyedből áll.Az új esztendő kezdetére a szokásos „népszámlálást” is megtartották az Állatkertben. Ebből kiderül, hogy a városligeti intézményben a hazai állatkertek közül messze Budapesten a legmagasabb a bemutatott fajok száma, sőt, a fajgazdagság és a változatosság nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít.
Pingvin a Krefeldi Állatkertben, Kép: pixabay
Azonnali segítséget ajánlott a Krefeld Állatkertnek a Fővárosi Állat- és Növénykert a szilveszteri tűzeset után a németországi gyűjteményben január elsejére virradó éjjel pusztító tűz után. Felelőtlenül használt pirotechnikai eszközök okozták a tragédiát. A trópusi majomház égett el, több mint harminc állat pusztult el. Hanga Zoltán szóvivő az ATV-nek azt mondta, az ottani állatkert újranépesítésében kaphatunk majd szerepet.
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.