Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pezsgőlányok a finishben!

Élesedik a küzdelem a magyar szépségek között, akik közül az egyik szerencsés a luxus pezsgőmárka, a Freixenet pezsgőlánya lesz. A középdöntőből már csupán 11 lány került tovább és tette meg a következő lépést az ígéretes modellkarrier felé. 



Február utolsó szombat estéjén szebbnél-szebb lányok pezsdítették fel a Symbol klubot. Az előzetes internetes szavazás alapján 30 lány jutott be a 2. középdöntőbe. Ám a téli influenzaszezon közepén csupán tizenheten szálltak ringbe a döntőbe jutásért. A hangulatra azonban így sem lehetett panasz, hiszen igazi bombanők vonultak végig a kifutón a zsűri és a közönség árgus szemei előtt.



A tét komoly, a leendő nyertes amellett, hogy egy évig Pezsgőlány lesz, értékes ajándékokat és egy CKM fotózást tudhat majd magáénak. A sztárzsűri tagjai pedig a modellszakma elsajátításában segítik, így a Sugarbird egyik arca, Dukai Regina, illetve a háziasszonyok, Dammak Jázmin és Freire Szilvi.

A szeptemberi döntőbe végül 10 lány jutott be a zsűri pontozása és még egy szerencsés a közönség szavazatai alapján. Ők azonnal el is leshettek néhány szakmai trükköt a profiktól, ugyanis a verseny után Sugarbird bemutató szórakoztatta közönséget.

A végső döntőig még 2 középdöntőbe ad lehetőséget azoknak a lányoknak, akik elég ambíciót éreznek magukban ahhoz, hogy egy világszínvonalú pezsgőkülönlegességhez adják az arcukat!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.