Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Program barackszüret idejére

Július 12-én nyitja meg kapuit Boldogkőváralján a 2. Gönci Barack Vigasság, mely a térség egyik legjellegzetesebb gyümölcsét: a most érő gönci barackot ünnepli.

Kép:Bestillo

Abaúj számos egyedi terméke között talán a földrajzi eredetvédettséget élvező kajszibarack a leghíresebb. Ebből készül a szintén földrajzi eredetvédett gönci barackpálinka is, mely annak köszönheti védett státuszát, hogy nemcsak az alapanyaga helyi, de a pálinka lepárlására és palackozására is itt kerül sor. Gönci barackpálinka ennek megfelelően csak Gönc térségében, mintegy 45 település határában készülhet – sehol máshol a világon. A gönci barackpálinka egyik legismertebb gyártója, a Bestillo Pálinkaház idén második alkalommal szervezi meg e kulináris különlegesség ünnepét: a 2. Gönci Barack Vigasságot.

A barackszüret idejére: a július 12-14-ei hétvégére időzített 2. Gönci Barack Vigasság elsősorban természetesen a barackról szól majd: lesznek ebből készült helyi finomságok – lekvár, szörp, palacsinta, krumplilángos, rétes, fagyi és persze pálinka – , baracklekvár- és pálinkafőzés, megkóstolhatók a legjobb környékbeli éttermek különlegességei, vasárnap pedig Magyarország egyik legismertebb gasztrobloggere: Fűszeres Eszter főz majd jótékony célú ebédet a Bestillo látogatóközpontjánál. Az első leszedett barackokból szerencsére tisztán látható, hogy a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére kifejezetten jó termés várható, a barackok íze pedig kiváló 2013-ban.

A gasztronómiai élvezetek mellett sokszínű program is gondoskodik a színvonalas szórakozásról: részt lehet venni kézműves bemutatókon és foglalkozásokon, vasárnap mindenkit vár az elsősorban őstermelők áruit kínáló Abaúj Piac, pénteken fellép a Budapest Bár, szombaton az Alma Zenekar, Rúzsa Magdi és Együttese, valamint még sokan mások – a házigazda pedig Badár Sándor és Vajtó László lesz.

Igazi kulturális és gasztronómiai élményben lehet része tehát annak, aki július 12-14 között ellátogat a 2. Gönci Barack Vigasságra. Ünnepeljük együtt a gönci barackot!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.