Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Program meg egy kis jó borozás - még ma! Irány Etyek!

A kilencvenes évek végén pezsdült fel először az élet Etyeken. A helyi borászok kinyitották pincéiket, vendégül látták egymást és a környékbeli látogatókat egy-egy pohár borra, majd ezt követte az Etyek Pincefesztivál, illetve az Etyeki Kezes-Lábos. Az etyeki borászok most ismét összefogtak, hogy boraikat még szélesebb körben ismertethessék meg a borkedvelőkkel, így augusztus 30-án megnyitja kapuit az etyeki szüretnyitó Borangoló.

Az etyeki borászok célja, hogy a borkedvelők ne csak évente kétszer, hanem akár többször is megforduljanak a régióban egy-egy ebéd vagy borkóstoló erejéig. Éppen ezért  a szervezők szeretnék a kezdeteknél megszokott módon folytatni a vendéglátást. Több mint tíz év tapasztalatával, újításaival és fejlődésével felvértezve várnak mindenkit nyitott pincéikben, hangulatos teraszaikon vagy éppen szőlőlugasaikban.

Érdemes Etyekre látogatni! Ott pedig pincéről pincére… - Képek: etyekibarangolas.hu/Szabó Erika

Az Etyek-Budai borvidéket a pezsgő tradíciók és a termőhely alaki és földrajzi övi hasonlóságai miatt a szakértők a Champagne-hoz szokták hasonlítani. A pezsgőgyökerek nemcsak történelmi háttérre utalnak, hanem a termőhely adta potenciálra is. A régió - fekvése alapján - része az Észak-Magyarország borvidékei által jellemezhető könnyű, friss fehérbor-vonulatnak, azonban a magyar példák közül egyedülálló módon benyúlik a fővárosba is.

Klímája a meszes talajoknak köszönhetően elsősorban a friss fehér és a rozé borokat segíti kiteljesedni. A Budai dombok, a Zsámbéki medence és a Velencei hegység domborzata pedig megvédi szőlőit a fagyoktól, és kiválóan biztosítja a terméknek a szükséges hőösszeget is.

Etyek borainak jellemzője a gyümölcsös, üde és friss ízhatás

Az etyeki régió fő borcsoportjába a gyümölcsös, friss fehérborok, illetve pezsgők, kiegészítő termékeibe a rozék és könnyű vörösborok tartoznak. Borainak meghatározó jellemzője a gyümölcsös, üde és friss ízhatás.

Az etyeki borvidéken a klasszikus Sauvignon Blanc-tól és a mélyen gyümölcsös Chardonnay-tól a játékos Királyleánykán keresztül egészen a nyughatatlan Zenitig mindenki megtalálhatja kedvenc borát, és megismerkedhet a borvidék borászainak különlegességeit.

A Borangoló programjainak keretében számos gasztronómiai és kézműves kiállító kínálja majd portékáit, így érdemes Etyekre látogatni! Ott pedig pincéről pincére…

Burgenland – az osztrák borok bölcsője
Burgenland a világ egyik legősibb borrégiója. Napjainkra a különleges adottságokkal rendelkező vidék a borászatban alkalmazott technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően olyan bortermelő területté vált, amely a minőségi osztrák borászat mércéje lett.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.