Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Psoriasis Világnap-125 millió beteg üzenetei

A Psoriasis Világnapján a szervezők világszerte azt kívánják eljuttatni a közösséghez legfontosabb üzenetként, hogy a pikkelysömör a szervezet egészét érintő betegség, nem pedig kozmetikai rendellenesség. Tudatosítani kívánják, hogy a pikkelysömör nem fertőző, a pikkelysömörben szenvedő 125 millió beteg szavát meg kell hallgatni, részükre biztosítani kell a megfelelő kezelést.


A Psoriasis Világnap alkalmából a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Bőrgyógyászati Klinikája a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is nyílt napot rendez. A psoriasis – magyar elnevezéssel pikkelysömör – világnapján a szakemberek a világszerte 125 millió embert, a magyar népességnek pedig mintegy 2 %-át érintő betegségről adnak tájékoztatást.

A nyílt nap sajtótájékoztatójának
időpontja: 2009. október 29. csütörtök 11.30
helyszíne: DE OEC Bőrgyógyászati Klinika könyvtár, Debrecen, Nagyerdei krt. 98

Az idei világnap programja a DEOEC Bőrgyógyászati Klinika tantermében
Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
16.00 Köszöntő: Prof. Dr. Remenyik Éva, igazgató, Dr. Szegedi Andrea tanszékvezető
Előadások: Prof. Dr. Remenyik Éva: A psoriasis terápiás lehetőségei
Dr. Szegedi Andrea: Tapasztalataink biológiai terápiák alkalmazásával
Koszorus Lászlóné: Biológiai terápiák alkalmazásának gyakorlati kérdései
Betegek beszámolója biológiai terápiás kezelésük tapasztalatairól
Dr. Herédi Emese: Psoriasishoz társuló egyéb betegségek – saját gondozott
betegeinken végzett felmérés
Vatler Péterné: A Hajdúsági Psoriasis Club éves tevékenységének ismertetése

Prof. Dr. Remenyik Éva - zárszó
Kérdések - beszélgetés
Fogadás

A Psoriasis Világnap üzenetei:
- A psoriasis a szervezet egészét érintő betegség
- A psoriasis nem kozmetikai rendellenesség, hanem betegség
- A pikkelysömör nem fertőző
- A pikkelysömörben szenvedő betegek részére biztosítani kell a megfelelő kezelést
- A pikkelysömörben szenvedő 125 millió beteg szavát meg kell hallgatni

A pikkelysömör, orvosi nyelven psoriasis, a bőrt, a körmöket, a hajas fejbőrt érintő, nem fertőző bőrbetegség. Krónikus, hosszan tartó, időnként kiújulásra hajlamos.
Előfordulása a népesség 2%-ára becsülhető, Magyarországon feltehetően 140-200.000 embert érint, és bármely életkorban jelentkezhet. Kialakulásában veleszületett hajlam, illetve úgynevezett provokáló faktorok játszanak szerepet. A betegség kiterjedt és látványos bőrtünetekkel járhat, ami rontja az életminőséget, jelentős pszichés megterhelést is előidézhet, akár a társadalomból való kirekesztődésig vezethet - tájékoztat Dr. Remenyik Éva egyetemi tanár, a Bőrgyógyászati Klinika igazgatója. A súlyos ízületi gyulladással járó esetek mozgáskorlátozottságot, rokkantságot okozhatnak. A beteg állapotától függő megtervezett és vezetett kezeléssel azonban ma már a betegség hatásosan tünetmentesíthető. A Psoriasis Világnapján a szervezők világszerte azt kívánják eljuttatni a közösséghez legfontosabb üzenetként, hogy a pikkelysömör a szervezet egészét érintő betegség, nem pedig kozmetikai rendellenesség. Tudatosítani kívánják, hogy a pikkelysömör nem fertőző, a pikkelysömörben szenvedő 125 millió beteg szavát meg kell hallgatni, részükre biztosítani kell a megfelelő kezelést – hangsúlyozza Dr. Szegedi Andrea egyetemi docens, a rendezvény szervezői nevében.
Ezeknek az alapgondolatoknak a jegyében a nyílt nap során a DE OEC Bőrgyógyászati Klinika orvosai, egészségügyi szakdolgozói előadásokat tartanak, melyek révén lehetőség nyílik számos aktuális téma megvitatására és a betegeket érintő kérdések megválaszolására. Bemutatják a biológiai terápiák lehetőségeit, összegzik ezek gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait, valamint a pikkelysömörhöz társuló egyéb betegségekkel kapcsolatos felmérések eredményeit. Beszámolnak a Psoriasis betegklub tevékenyégéről is. A szervezők a betegek, családtagok és érdeklődők megjelenésére számítanak.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.