Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Puskás Ferenc Emlékkoncert- az alzheimer-kór áldozataiért

A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága 2011. november 17-én (csütörtök) 18.00 órai kezdettel a Szent István Bazilikában Jótékonysági koncertet szervez „SZENTMISE PUSKÁS FERENC LELKI ÜDVÉÉRT HALÁLÁNAK 5. ÉVFORDULÓJÁN, EMLÉKKONCERT AZ ALZHEIMER-KÓR MAGYAR ÁLDOZATAIÉRT" címmel.  


A szentmise és az emlékkoncert a futball géniusz Puskás Ferencért szól halálának 5. évfordulóján, aki a világ legismertebb magyarja, akinek nimbusza fél évszázad óta egyformán fényesen csillog, aki számos magyar és külföldi magas állami kitüntetése mellett megkapta a NOB Olimpiai Érdemrendjét, akit a XX. század legnagyobb férfi sportolójának választottak meg, akit a magyar sport tiszteletbeli nagykövetének neveztek ki, akinek nagysága előtt tisztelegve a FIFA Puskás-díjat alapított, akiről Madridban utcát neveztek el, és aki a világ egyik legismertebb Alzheimer-áldozata.

A koncert megrendezésével széles körben szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét az Alzheimer-kórra, mivel e gyógyíthatatlan betegség a társadalmi körülményektől, szociális és kulturális háttértől függetlenül mindenkit érinthetnek, így egyre többünk családtagjait és barátait is.

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Jótékonysági koncert 2006-ban a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága kezdeményezésére jött létre. Először a budapesti Mátyás Templom, azután kétszer a Szent István Bazilika, majd pedig a Szegedi Dóm és a Székesfehérvári Székesegyház volt a házigazda.

Az immáron hagyománnyá nemesült emlékkoncert támogatóinak sorából kiemelkedik Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Csányi Sándor MLSZ-elnök, Tarlós István főpolgármester, Czene Attila sportállamtitkár, Szöllősi György, a PUSKAS.COM ügyvezetője, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, a Kispesti Önkormányzat, a Prohumana Kft., a Magyar Suzuki Zrt., a Puskás Pancho Sport Pub, valamint a Szent István Bazilika.

A koncert védnökei Dr. Hámori József agykutató, volt MTA-alelnök, Őexcellenciája Enrique Pastor de Gana, a Spanyol Királyság magyarországi nagykövete, Javier Pérez Bazo, a Spanyol Királyság Magyarországi Nagykövetségének kulturális attaséja, a Budapesti Cervantes Intézet igazgatója, Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Csányi Sándor MLSZ-elnök, Tarlós István főpolgármester, valamint Czene Attila sportért felelős államtitkár.

Díszvendégek: Puskás Ferencné, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, dr. Szepesi György.

A szentmisét Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálja.

Az est zenei műsora: Wolfgang Amadeus Mozart: Requiem

A közreműködő művészek ezen az estén azért vállalták a fellépést, hogy tisztelegjenek Puskás Ferenc méltó emléke előtt; segítsenek felhívni a társadalom figyelmét a betegségre; elősegítsék az Alzheimer-kór körüli stigmák, tabuk és tévhitek megszűnését.

A koncert világhírű és neves művészek összefogásával jött létre. Az esten fellépnek Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, Miksch Adrienn operaénekes, Bakos Kornélia operaénekes, Berkes Gabriella musical színművész, Berkes Olivér előadóművész, Dávid Viktória Lyra-díjas énekművész, Virágh András Gábor orgonaművész, a MAGYAR ÖRÖKSÉG-díjas Budapesti Kórus és a Budapest Belvárosi Főplébániatemplom Énekkara, karigazgatójuk Virágh András, a Szent István Bazilika Énekkara Fehér László karigazgató vezetésével, valamint a Monarchia Szimfonikus Zenekar, amelynek hangversenymestere Schuster Andrea. A hangverseny dirigense Virágh András Liszt-díjas orgonaművész-karnagy.

A hagyományokhoz híven idén is felhangzik Szöllősi Zoltán költő Puskás Ferenc ravatalánál c. verse Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója előadásában.

Az esemény műsorvezetői Berkes Gabriella és Nagy Imre rádiós-televíziós szerkesztő, aki egyben az est szerkesztője is.

A koncert szervezője Himmer Éva, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke.

A koncert kiemelt médiatámogatói a Magyar Katolikus Rádió, a FourFourTwo futballmagazin, az mno.hu és a MAHIR Cityposter.

A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága a helyszínen és a 62100229 15600132 - Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet számlaszámon várja köszönettel az adományokat. Az adományokat a t ársaság a 2011. évi országos felvilágosító kampány megszervezésére fordítja.




Az Alzheimer-kór és más demenciák bekerültek az ENSZ Politikai Nyilatkozatába, amelyről az ENSZ 66. magas-szintű Közgyűlésén döntöttek. (2011. szept. 22-24.)
Az Alzheimer-kórnak és más demenciáknak mostantól az ENSZ hasonló figyelmet szentel, mint a cukorbetegségnek, a daganatoknak, a tüdő- és a szív-érrendszeri betegségeknek. Ez egy jelentős előrelépés a közegészségügy területén, amely lehetővé teszi az Alzheimer-kór és más demenciák megfelelőbb kezelését, korai felismerését és gyógyítását, krónikus ápolási és kockázat-csökkentő programok kidolgozását.
Az Alzheimer-kór és az egyéb demenciák képezik a XXI. század legjelentősebb egészségügyi és társadalmi krízisét. Közegészségügyi és szociális ellátási vészhelyzet előtt áll a világ, és a kormányoknak azonnali intézkedésekkel kell felkészülniük a 2050-re várhatóan 115 millió embert érintő betegségre!


A demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, amely a demencia esetek 70%-át okozza. Az Alzheimer-kór és más demenciák a betegek életvitelének minden aspektusát károsan befolyásolják, csakúgy, mint a környezetük, elsősorban a gondozóik életét. (A legújabb statisztikák szerint a gondozók 40-75%-a jelentős pszichológiai betegséggel küzd, és 15-32%-a depresszióval.)

Egy gyakori tévhittel ellentétben, a demencia (szellemi hanyatlás) nem az öregedési folyamat természetes velejárója; ez egy betegség, amely ráadásul pusztító hatással van a beteg egész családjára.

A legújabb adatok szerint jelenleg mintegy 36 millió áldozata van az Alzheimer-kórnak és a demencia egyéb formáinak. Világszerte évente 4,6 millió új beteget regisztrálnak. 7 másodpercenként azonosítanak egy-egy új esetet. Az előrejelzések szerint 2030-ra megkétszereződik, 2050-re több mint megháromszorozódik a demenciában szenvedő emberek száma. 2030-ra eléri a 65 milliót, 2050-re 115 millió fölé emelkedhet az Alzheimer-kórban és más demenciában szenvedők száma, ami azt jelenti, hogy a világon minden 85. ember áldozatává válik a betegségnek.

Az Európai Unióban évente 1,4 millió új demencia esetet regisztrálnak. 24 másodpercenként azonosítanak egy-egy új esetet. Európában 7,3 millióra, ebből Magyarországon 160.000-re tehető az Alzheimer-betegek száma, de a betegségben érintett családtagoké - vagyis szülőké, nagyszülőké, testvéreké, unokáké és közvetlen hozzátartozóké a többszöröse -, akiknek életét gyökeresen változtatja meg a betegség.

Az Alzheimer-kór nemcsak a beteg és családja, szűkebb környezete problémája, hanem össztársadalmi probléma gazdaságilag és szociálisan egyaránt.

Az Alzheimer-kór nem válogat és nincsenek társadalmi, gazdasági, etnikai vagy földrajzi határai, így bárki, „áldozata” lehet a gyógyíthatatlan kórnak.

A lista hosszú, csak néhány „áldozat” az ismertebb személyek közül:

Kant, Jonathan Swift, Robert Graves, Somerset Maugham, Stendhal, Iris Murdoch, Terry Pratchett, Maurice Ravel, Frank Sinatra, Helmut Zacharias, Thomas Dorsey, Perry Como, Charlton Heston, Charles Bronson, Annie Giardot, Rita Hayworth, Geraldine Fitzgerald, William Hanna, Peter Falk, Winston Churchill, Henry Ford, Cyrus Vance, Adolfo Suárez, Ronald Reagan.


Az Alzheimer-kór magyar "áldozatai" között is ugyanúgy megtalálható a tudós, a kutató, az orvos, a filozófus, a szociológus, az író, a diplomata, a mérnök, az építész, a tanár, a nagyvállalati igazgató, a színigazgató, a Nóbel-díjas Harsányi János professzor, Mészöly Miklós az író és a világhírű "magyar legenda", Puskás Ferenc is.


A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága több mint 10 év óta küzd a Nemzetközi Alzheimer Társasággal és az Alzheimer Europe-al annak érdekében, hogy tekintsék az Alzheimer-kórt az európai közegészségügy egyik kiemelt kérdésének és kerüljön kidolgozásra európai cselekvési terv, valamint, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biztosítsa az Alzheimer-kór magasabb nemzeti egészségügyi prioritását.



További Információ:

Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága

Web: www.alzheimerweb.hu



 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.