Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rádiós műsorvezető lesz Völgyi Zsuzsi

Az énekesnő januártól Maka Gyuszival közösen vezeti majd a Rádió Dikh minden hétköznap jelentkező reggeli műsorát.

Új szerepben próbálja ki magát a Romantic énekesnője, Völgyi Zsuzsi, aki 2023-ban minden hétköznap reggel Maka Gyuszival közösen ébreszti majd a hallgatókat a Rádió Dikh-en. Az énekesnő nagyon örül az új kihívásnak, nagy erővel készül a műsorvezetői munkára.

Soha nem voltak olyan vágyaim, mint a színészeknek a nagy szerepálmok. Nem álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne egyszer műsorvezetőként is kipróbálni magam. Mégis, mikor felkértek a reggeli műsor vezetésére majd kiugrottam a bőrömből. Nagyon jó érzés, hogy az eddig látottak-hallottak alapján bizalmat szavaztak nekem és megmutathatom magam a mikrofon mögött, immáron műsorvezetőként is

– árulta el Völgyi Zsuzsi, aki a korán keléstől sem tart.

„A zeneiparban nem általános dolog a korán kelés és a reggeli munka. Viszont mióta anyuka vagyok ezzel is megbarátkoztam. Ha az embernek gyereke van nem lehet lustálkodni, kelni kell, oviba, iskolába vinni a gyereket, foglalkozni vele. Én azonban minden percét szeretem ennek, Glória miatt kedveltem meg a reggeleket is, így nem probléma a korai kelés és a reggeli műsorvezetés sem”

– tette hozzá az énekesnő, akinek műsorvezetőtársa is nagyon várja már a közös munkát.

Völgyi Zsuzsi Maka Gyurival vezet reggeli rádióműsort

„Zsuzsival nem ismertük egymást korábban, de azonnal megtaláltuk a közös hangot. Olyannyira, hogy meg is beszéltük, két új közös rituálét is megpróbálunk kialakítani. Az egyik, hogy adás előtt együtt reggelizzünk bent. Ez egy kis rendszert vinne mindkettőnk életébe és az adásnak is feltöltődve futnánk neki. A másik, hogy – ha az időnk engedi és bírjuk – adás után a rádió épületében található konditeremben mindketten edzünk egy kicsit. A rohanó életvitelünkbe igazán nehéz beilleszteni a rendszeres mozgást, bízunk benne, hogy ezzel a módszerrel most sikerül”

– tette hozzá Maka Gyuszi a Süss fel, nap! társműsorvezetője.

Ezt is olvasd el:


Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.