Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rájátszunk! – a Kocsonyára is

Különleges szurkolói találkozót tartanak a Miskolci Jegesmedvék, akik vendégül látják a Kocsonyafesztivál Békáját is.

A Miskolci Jegesmedvéknek már csak három pont hiányzik a „110 százalékos” rájátszás helyhez, és ezt a hátralévő négy mérkőzésen biztosan összeszedik. Éppen ezért egy különleges szurkolói találkozót tartanak február 23-án, szombaton 14.45-16.15 óra között „Rájátszunk!” címmel, amely egyben az ország talán legnépszerűbb téli eseményének, a Miskolci Kocsonyafesztiválnak is az egyik programja lesz.

A program helyszíne a Jégcsarnok, ahol a szurkolók együtt korcsolyázhatnak a Jegesmedvék játékosaival, beszerezhetik a hiányzó aláírásokat, készíthetnek közös fotókat. Lesznek azonban különböző játékos feladatok is a jégen, amelyeket a drukkerek közösen hajthatnak végre a hokisokkal. A rendezvény sztárvendége Pataki Zita, az RTL Klub műsorvezetője lesz, aki ezúttal a tőle megszokottól eltérő feladatokat is ellát majd. Mivel a rendezvény a Kocsonyafesztivál egyik programja is lesz, természetesen nem hiányozhat a fesztivál kabalaállata sem, itt lesz személyesen a Béka is! A szurkolói találkozóra a belépés ingyenes, a jégre azonban csak korcsolyával lehet lépni!

Jelmezverseny Skoda ajándékokért

Amint azt korábban már meghirdettük, hétfőn a Fradi elleni mérkőzésen az ötödik, jubileumi Maci-dobálás mellett farsangi jelmezversenyt is tartunk. Aki bármiféle jelmezben érkezik (egy álarc nem elég, legalább a felsőruházatnak jelmeznek kell lennie!), azok ingyen tekinthetik meg a találkozót. Sőt a jelmezes szurkolókat lefényképezzük, a Jegesmedvék játékosai kiválasztják a nekik legjobban tetsző kettőt, és ők a Miskolc Autó által felajánlott Skoda ajándékcsomagot kapnak. Érdemes lesz tehát jelmezben jönni hétfőn, és persze mindenki hozzon magával 1-2-sok plüssállatot, hiszen ezeket később beteg gyerekeknek visszük el a Ronald McDonald Házba.

 

További információ:

www.kocsonyafesztival.hu


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.