Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rajongók, akik vagyonokat fizettek érte

A hírnév nemcsak magukat a sztárokat, hanem a rajongókat is megrészegíti, ezzel magyarázható az, hogy miért fizetett valaki Elvis Presley hajáért, vagy éppen azért a levegőért amit Angelina Jolie és Brad Pitt belélegzett.

Az átlagemberek talán nehezen tudják megérteni, valakik hogyan tudnak vagyonokat fizetni egy-egy sztártól származó ereklyéért, a Listverse pedig épp ezekből a tárgyakból mazsolázgatott, amelyekért mindenre képes rajongók perkáltak le nem kevés összeget.

John Lennon toalettje kelendőnek bizonyult. Fotó: Pixabay

 

1. JOHN LENNON VÉCÉKAGYLÓJA

Az egykori Beatles-tag fürdőszobai „eszközéért” egyből 11 773 dollárt perkált le egy elvakult rajongó – a vécé abból a házból származik, amelyet Lennon és felesége, Yoko Ono 1969 és 1972 között használt. A még 2010-ben kalapács alá kerülő tárgyat egyébként maga a zenészlegenda ajándékozta el annak a munkásnak, aki a fürdőszobájukat felújította, azzal a felkiáltással, hogy használja csak nyugodtan virágládának.

Elvis a Modern Screen magazinban még 1958-ból. Ezért a hajért fizettek a rajongók. (Forrás: archive.org)

2. ELVIS PRESLEY HAJA

Ahhoz nem férhet kétség, hogy Elvis Presley a rock’n’roll királyaként alapjaiban határozta meg az ’50-es éveket, és legendás frizuráját sem fogjuk egyhamar elfelejteni. 2002 novemberében Homer Gilleland, Elvis korábbi borbélya bocsátotta aukcióra a „Király” levágott hajából összeállított kollekcióját, amelyet végül 115 120 dollárért vásárolt meg egy (érthető okokból) névtelenséget kérő vevő.

3. JUSTIN TIMBERLAKE ÉS A BUNDÁS KENYÉR

Az egykori NSYNC tag szólóénekesként és színészként is szép karriert futott be, így egyáltalán nem meglepő, hogy akadtak őrült rajongói. Timberlake még 2000-ben adott interjút korán reggel  a Z-100 rádióadónak, ahol reggelivel kínálták, ám a szakács elégette a bundás kenyeret, ezért az énekes végül nem fogyasztotta el az ételt teljesen. Az interjú után a rádió jó üzleti érzékkel megáldott zenei szerkesztője feltette az eBay-re a maradékot, ahol végül egy 19 éves NSYNC rajongó megvásárolta azt.

Scarlett papírzsepije is értékes volt. Fotó: Depositphotos

4. SCARLETT JOHANSSON HASZNÁLT ZSEBKENDŐJE

Az eléggé undorítónak tűnő -, és ebben a koronavírusos helyzetben elképzelhetetlennek tűnő - aukciós tárgyat maga a színésznő töltötte fel az egyik oldalra kimondottan azzal a céllal, hogy pénzt gyűjtsön egy Harvest nevű, élelmiszerosztással foglalkozó alapítványnak. A zsebkendő, amelyet egyébként Jay Leno, az egyik legismertebb amerikai műsorvezető adott a hírességnek a Tonight Show forgatásán, végül 5300 dollárért kelt el.

5. A LEVEGŐ, AMELYET BRAD PITT ÉS ANGELINA JOLIE BELÉLEGZETT

A két szupersztár mostanában csak a válásuk egyre csúnyábbá váló utóélete miatt szerepel együtt a hírekben, ám 2005-ben a Mr. és Mrs. Smith forgatásán még nagy volt köztük az összhang (attól eltekintve persze, hogy Brad Pitt ekkor még Jennifer Anniston férje volt). A film hivatalos nagy premierjén ott volt az a Joe Wilson és Pam DuMond is, akik egész komoly bizniszt építettek fel arra, hogy a hírességek által belélegzett levegőt gyűjtik. Ahogy Brad és Angelina végig vonult a vörös szőnyegen, ők is ott voltak egy üres üveggel, hogy begyűjtsék a belélegzett levegőt, amelyet ezután az eBay-en adtak el.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.