Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rákaptunk a pontyra? De nem eléggé!

A pontyot szeretjük a legjobban, és azt is elsősorban halászlében – derült ki egy legutóbbi kutatásból. Ám fejenként évi 4 kilónyi halfogyasztásunkkal az utolsók között vagyunk Európában. Sajnos…

A halfajok közti népszerűségi versenyen a ponty végzett az első helyen, mi, magyarok ezt kedveljük  leginkább. A törpeharcsát, a keszeget és a süllőt viszont kevésbé ismerjük - mondta el a felmérést végző TrendInspiráció Műhely ügyvezető igazgatója, dr. Törőcsik Mária.

Még mindig a halászlé a favorit

A hal nálunk inkább hagyományos, mintsem modern ételnek számít. Magyarországon fejenként mindössze 4 kilogramm az éves halfogyasztás, ezzel jócskán lemaradunk Európa többi országától, így nem kérdés, miért fontos ösztönözni, hogy minél több halat együnk.

A legtöbb európai országban viszont azért nő a halfogyasztás, mert egyre népszerűbb az egészséges életmód és egyre ismertebb az a tény, hogy a halban lévő értékes tápanyagok kiemelt módon járulnak hozzá a gyermekek szellemi és fizikai fejlődéséhez. Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítéséhez a nemzeti és uniós társfinanszírozásból megvalósuló Halászati Operatív Program is hozzájárul.

A felmérés szerint az ismert halfajok közül a legtöbben a pontyot kóstolták már (89,9%), ezt követik a tengeri halak (88,6%), majd a keszegfélék (72,0%), a kárász (70,5%), illetve a busa (67,9%).

Elmondjuk, hogyan készíts halat!
Sokan azért ódzkodnak attól, hogy otthon halat készítsenek, mert gyakorlatlanok benne. Évente egyszer karácsonykor halászlét készítenek, vagy kirántanak pár szelet halat, de év közben már inkább a rántott sertést vagy csirkét választják. Pedig a halételekben, túl azon, hogy finomak, az a fantasztikus, hogy nagyon egyszerűen és sokkal gyorsabban elkészíthetők, mint bármilyen húsétel.

A magyar halfogyaztók kétharmada hiper- vagy szupermarketben vásárol, de minden harmadik ember a saját maga, ismerőse vagy családtagja által fogott halat is fogyasztja. A megkérdezettek 24%-a piacon is vásárol, míg 22% úgy nyilatkozott, hogy horgásztól, halásztól jut hozzá az ízletes alapanyaghoz. A hipermarketekben főleg a 18–39 éves, legalább átlagos jövedelemmel rendelkező férfiak vásárolják a halat, míg a piac látogatói között többségben vannak a fővárosi harmincasok és ötvenesek. A többség fagyasztott halárut vásárol friss helyett.

A vásárlók legfontosabb szempontja halvásárlásnál, hogy az áru megbízható forrásból származzon, emellett nagy jelentősége van a frissességnek is. Kevesebb magyart érdekel, hogy a kosarába kerülő hal magyar-e vagy tengeri.

Nem született meglepő eredmény a kedvenc halételekkel kapcsolatban: a halászlé a favorit - az igazán finom halászlé így készül! –, ezt követi a sült hal paprikás lisztben vagy rántva, de a grillezett hal és a halsaláta is egyre gyakrabban kerül a családok tányérjára. További ínycsiklandó halas receptekért pedig kattints ide!

Életforma-ajánlat

Tart még a bográcsszezon, remélhetően még jó pár hétig. A bográcsban készített halászlé pedig igazán különleges, mint ahogyan az a bográcsban főzött pörkölt, gulyás, paprikáskrumpli és akár a bográcsos lecsó is. Szóval semmiképpen nem szabad a nyárt búcsúztatni bográcsozás nélkül! Ehhez ajánlunk egy 10,8 literes öntöttvas bográcsot, az ára 6 290 forint.

Az Életforma Shopban lehet még másféle méretben és rozsdamentes acél változatban is kapni, emellett találhatsz még többféle bográcsfedőt, bográcsállványt és bográcstartót is a tálaláshoz.

Persze nem mindegy az sem, hogy miben tálalod a bográcsban készült finomságot. Sok nagyétkű embernek - mert kinek ne jönne meg az étvágya bográcsozás közben - igencsak alkalmas lehet ez az egyliteres kerámia tál fedővel. Van belőle olyan változat, amelyen rajta van, hogy ez egy gulyástál, ám ez a barna kerámiaedény bármilyen bográcsételhez stílusos, és persze praktikus is! Az ára 1.490 forint. A jövő évi bográcsozáshoz is jó lesz!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.