Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rákdiagnosztika nem mindenkinek

Magyarországon évente hatvanezer ember hal meg daganatos betegségben. A PET/CT segítségével emberek életének ezrei lennének megmenthetőek.

Már több, mint százötven páciens kereste fel azt a PET/CT-központot Budapesten, amely csúcstechnológia segítségével kutatja az onkológiai betegségeket, a szívproblémákat és az Alzheimer-kórt. A Pozitron Diagnosztika (www.pet.hu) főorvosa az eddigi tapasztalatokat úgy összegezte, hogy a jelentkezők 61 százaléka már betegen kérte az Európai Unióban is kivételes színvonalú vizsgálatot, 39 százalékuk korai diagnosztikát kért, tehát egészségtudatosan érkezett. A betegek mintegy 60 százaléka esetében a PET-/CT megváltoztatta a korábbi diagnózist! - mondja Dr. Lengyel Zsolt főorvos. - 36 százalék esetében további áttéteket és a betegség előrehaladottabb stádiumát állapították meg az orvosok, 23 százalék számára igazolni tudták, hogy a baj nem akkora, mint ahogy azt a korábbi, nem PET/CT-n végzett vizsgálat jelezte. Ezzel ezeket az embereket felesleges kezelésektől, műtétektől sikerült megóvni.

A korai diagnosztikára érkezett páciensek közel háromnegyede egészséges volt, 28 százaléknál találtak kisebb elváltozást, de kevesebb, mint egy százaléknál daganatot.

(Az Európai Unióban a PET/CT-vel végzett vizsgálat után 20-40 százalékában módosul az eredeti diagnózis. A Pozitronnál történt 150 vizsgálatnál ez közel 60 százalék!)

Dr. Lengyel Zsolt szerint az eredmények értékeléséhez hozzá tartozik, hogy az intézetben a korai diagnosztikában az FDG PET/CT módszer olyan érzékeny, hogy egy foggyulladási gócot is képes kimutatni.

Magyarországon évente hatvanezer ember hal meg daganatos betegségben. A PET/CT segítségével emberek életének ezrei lennének megmenthetőek. Ezért a Pozitron Diagnosztika folyamatosan tárgyal a kormány illetékeseivel, hogy a társadalombiztosítás a lehető legtöbb rászorult számára tegye ingyenessé a vizsgálatot.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.