Valljuk be, tavasszal nem a rebarbara az első, amit a piacon keresünk, hisz oly sokan versengenek ilyenkor a figyelmünkért. Sokkal népszerűbbek nála a korai piros bogyós gyümölcsök. De megvan az ő rajongótábora is, nem is ok nélkül, hiszen ha valaki egyszer beleszeretett, nehezen ábrándul ki belőle.
Szögezzük le: a rebarbara nem gyümölcs. Nem is zöldség, hanem egy olyan dísznövényként nevelt egyed, amelynek jó tulajdonságaira az évek, évszázadok múlásával jött rá az emberiség. Volt rá ideje, ugyanis nagyjából ötezer éve ismerjük a rebarbarát. Eleinte gyöktörzsét használták gyógyászati célokra. Igen sok jó tulajdonsággal büszkélkedhet, hasznos növényi rostokat, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat tartalmaz. A-, B- és C-vitamin bőségesen van benne, az ásványi anyagok közül pedig kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne. Meglehetősen savanyú ízéért pedig a benne található almasav, citromsav és oxálsav a felelős. Épp ezért a rebarbara desszertekben igen sok cukrot kíván, ezért bár kalóriatartalma szinte észlelhetetlen, a hozzáadott cukor jócskán megnöveli azt.
Számtalan süteményben kaphat helyet, még akár pitében is, lekvárokban szokás más gyümölcsökkel társítani, ugyanígy chutney-ba is remek, és finom belőle a leves is.
