Óvodáskorban kezdetét veszik a hercegnős-királyfis játékok. Hatalmas fátylakat borítunk magunkra, majd lecsapunk az ovi leghelyesebb királyfiára, aki kénytelen azon nyomban feleségül venni bennünket. Fantáziáink netovábbja egy olyan férfi, aki olyan erős és bátor, mint az apu. És természetesen a tenyerén fog bennünket hordozni.
Aztán kamaszkorunkra már némiképp módosul ez a kép, bár az idealizálás és fantáziálás még mindig angyalszárnyakat ragad.
Tele vagyunk vágyakkal, álmokkal. Ezek egy része azt írja körül, hogy milyen nem lesz az igaz:" Na, olyan biztos nem lesz, hogy iszik, csajozik, nem gondoskodik a családjáról"
Másik részük pontos elvárásokat fogalmaz meg: igazi, lángoló szerelemmel szeressen. Legyen jóképű, figyelmes, udvarias, türelmes és vicces, de alapvetően komoly. Ecetera.
Érdekes, számomra olybá tűnik, mintha az én korosztályom még csupa lelki értékkel ruházta volna fel álmai hercegét. A mostani tizenévesek közt mozgolódva viszont már olyan mondatok ütik meg a fülemet, mint: "Legyen lakása meg egy jó kocsija, és az sem árt, ha van elég pénze."
Az igazi próbatétel azonban mégis akkor következik, mikor levittek bennünket a várból, és kezdetét veszik a dolgos hétköznapok.
A mese szerint boldogan éltek...míg másnap reggel Csipkerózsika döbbenten meredt a horkoló hercegre: Biztos ez az én pasim? Nem ilyenre emlékszem...
Néhány év, és azon kapod Csipkerózsika önmagad, hogy lassan vasorrú bábává lényegültél át, és már jobban izgat, hogy:
Miért nem hajtja le a vécéülőkét?
Miért nem képes a szennyest a kosárba és nem mellé dobni?
Miért nevezi apró rendetlenségnek azt, amit te egy atomtámadás nyomainak vélsz?
Miért nem képes értelmezni a bevásárló listát?
Miért kardinális kérdés, hogy hol van a távirányító?
Rossz lóra, akarom mondani királyfira tettünk volna?
Természetesen nem mindig. Persze vannak Csipkerózsikák, akiket valóban elvakíthat a paripán belovagló herceg, esetleg nem látnak jól az arcukra boruló fátyoltól. Királyfinak vélik azt, aki csak véletlenül tévedt a várba.
A többségünk azonban csak igazolja azt a tézist, miszerint a nők a Vénuszról, a férfiak pedig a Marsról jöttek. Másképp kommunikálunk, másmilyen beállítódásból látjuk a világot. Férfiként és nőként. A mesei tökéletesség helyett pedig a valóság apró hibáival, tökéletlenségeivel kell együtt élnünk.
"Szeretlek, mert szeretlek"- írja Gyökössy Endre, a hibáiddal együtt fogadlak el. Kapcsolatunk alapja, hogy te is hasonlóan érzel. Ebben bízom, és ezért leszek a férjed/feleséged.
