Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rejtély! Hová tűnnek el a postaládák?

Fogynak a a hagyományos piros utcai postaládák, ezért nyomkövetővel szereli fel a egy részüket a brit királyi posta. Lehet, hogy a fémtolvajok kedvelték meg a kis leveles-dobozokat?  

Nyomkövetővel szereli fel a hagyományos piros utcai postaládák egy részét a brit királyi posta, mert az utóbbi időben egyre többet loptak el belőlük, főleg vidéken.

A tolvajok akár ötezer fontot is kapnak egy-egy darabért, évente több mint száz utcai postaládát lopnak el Nagy-Britanniában. A posta szerint félő, hogy a lopások szaporodni fognak, főleg az ország elhagyatottabb részein, ezért a hivatal úgy döntött, nyomkövetővel látja el az emblematikus piros ládákat, amelyek legalább olyan híres jelképévé váltak a szigetországnak, mint a telefonfülkék.

Akár 5000 fontot is ér egy ilyen levelesláda Kép: Pixabay

A posta szóvivőjének tájékoztatása szerint még vizsgálják, milyen eszközöket szereljenek fel a ládákra, több lehetőséget is mérlegelnek. A veszteségek igen fájók, az ellopott darabok között volt négy olyan is, amelyeket még Viktória királynő uralkodása alatt (1837-1901) helyeztek ki. Ezeket még januárban lopták el három norfolki faluból - adta hírül az MTI.

Korábban a brit posta elárverezte a lecserélt darabokat, de ezzel a gyakorlattal 2003-ban felhagyott. Egyesek szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy most magas áron lehet eladni a lopott ládákat. Más vélemények szerint viszont azért lopják el őket, hogy hozzájussanak a küldeményekhez, köztük azokhoz, amelyekben csekket vagy pénzt adtak fel. A ládákra a fémtolvajoknak is fájhat a foguk. Nagy-Britanniában a lakosság 98 százaléka a lakóhelyétől számított fél mérföldes körzetben talál levelesládát, ezt a postai szolgáltatások privatizálása után törvény írta elő. A szigetországban amúgy 1840 óta vannak utcai ládák. Ezeken általában látható, hogy mely uralkodó idején helyezték ki őket, méretük és alakjuk változatos.

Megapartival ünnepel II. Erzsébet! Ott a helyünk!
London népe II. Erzsébet királynő jövőre esedékes 90. születésnapjának megünneplésére minden idők legnagyobb utcabáljával készül.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.