Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rekordforgalomra számítanak a nyáron a balatoni hajózásban

Rengeteg újdonsággal indul a 2022-es balatoni hajózási szezon.

A korábbi forgalmi rekordok megdöntésére számító Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bővítette nyári menetrendjét. Elindította az online jegyvásárlást, megújította arculatát és felújította flottáját az idei nyári szezonra - jelentették be a hajózási szezonindító sajtótájékoztatójukon pénteken, egy katamaránon a tó közepén.

Veigl Gábor vezérigazgató elmondta, hogy az év első öt hónapjában a tavalyi rekordévet is 35 százalékkal, közel 90 ezer utassal meghaladta a komp forgalma, a szállított kerékpároké 50 százalékkal nőtt. A hajózási szezon kezdetétől már több mint kétszer annyi utast szállítottak a tásaság hajói, mint 2021-ben.

Visszatért a kedv a hajóbérlésekre és partnerrendezvényekre is, így kerékpár- és futóversenyek, spinning komp és veterán autófelvonulás is helyet kapott a kínálatukban - tette hozzá a cégvezető.

A közelmúltban indult online jegyvásárlási lehetőséget júniusban 15 százalékos kedvezménnyel népszerűsítik - mondta.

A balatoni hajozás szezonjára sok utast várnak (Foto: Depositphotos)

Többféle hajó fut ki a főszezonban

Tájékoztatása szerint a július 2-án kezdődő nyári balatoni főszezonban mintegy 10 százalékkal több hajó indul majd, mint az elmúlt években, ami a fő útvonalakon napi 8-9 járatot jelent. 17 kikötőből indulnak menetrendi, 15-ből séta és nosztalgiahajók, míg 9-9 kikötőben lesz elérhető a varázshajó és bulihajó program.

A vezérigazgató elmondta, a 75 százalékban állami tulajdonban, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű Bahart a tavalyi évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. Az eredményből - amit a tulajdonosok döntése alapján fejlesztésekre kell fordítani - több mint 2,5 millió forint ingatlanértékesítésekből származik.

"Idén az árbevétel várhatóan meg fogja haladni a 4 milliárd forintot, hiszen a jelek szerint a három fő ágazatunk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesíthet, mint tavaly" - fogalmazott a cégvezető. Hozzátette, a társaság kiegészítő szolgáltatására, a vízépítési tevékenységre is folyamatos a megrendelés.

forrás: MTI

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.