Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ritka betegség az alvás közbeni szex

Ebben a ritka betegségben szenvedő betegek alvás közben létesítenek szexuális viszonyt, ám másnap nem emlékeznek a történtekre. A betegség viszonylag jól kezelhető különböző generikus antidepresszánsokkal.

 A betegség tulajdonképpen az alvajárásnak egy sokkal "fejlettebb" változata, mely magába foglalja a teljes szexuális aktust (előjátéktól az utójátékig), egyetlen fontos kivétellel: a betegek nincsenek tudatában annak, hogy mit tesznek, és felébredve nem emlékeznek a történtekre.

Noha már korábban is találkoztak az alvás közbeni szex esetével, az Amerikai Alvástudományi Akadémia csak 2005-ben kezdett el a szexszomniával foglalkozni. A betegség felismerését megnehezíti, hogy annak kényes volta miatt a betegek, illetve partnereik szégyellik megemlíteni. Az orvosok által nyilvántartott esetek mennyisége csak töredéke a szexszomniával foglalkozó internetes lapok névtelenségbe burkolózó betegeinek regisztrációs számának.

Szexuális fantáziálás és szexszomnia

A szexszomnia nem összekeverendő a szexuális álmokkal. Az álmok az alvási fázis olyan szakaszában jönnek létre, mikor a test nagyrészt tehetetlen, míg az alvás közbeni szex a mélyalvást követő fázisban, mikor a test már szabadabban mozog.

Az álmokra általában vissza tudunk emlékezni, ám az alvás közbeni szexre akkor kerül sor, mikor az agy azon része, mely a magasabb rendű gondolatokért, tetteink elbírálásáért felelős, inaktív, de a primitív életfunkciókat (evés, szex) irányító rész éber. Olyan ez, mintha valahol ébrenlét és alvás között történne.

 Noha a betegség komikusan hangzik, és rengeteg komikus esetet is von magával, veszélyes. Nemcsak a beteg, hanem partnetre számára is, hiszen őt a beteg fél akaratán kívül is bántalmazhatja, megerőszakolhatja.

"Minden csak álom volt..."

Általában a beteg ugyan érzi, hogy valami nincs rendben, ám meg van győződve arról, hogy minden csak álom volt. Nem is ébrednek fel egészen addig, míg valami olyan nem történik, ami nem illik bele ebbe az erotikus "álomba" (pl: kutyaugatás, vekkercsörgés).

A szexszomnia jól kezelhető a különböző generikus antidepresszáns készítményekkel, noha a betegség kutatása még gyerekcipőben jár, s az orvosok sincsenek teljesen tisztában a kiváltó okokkal. Úgy tűnik, a szexszomnia genetikai úton öröklődik, de stressz, depresszió és alkoholizmus is kiválthatja.

Folytatás: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=16&menu=betegseg&news_id=2267

Forrás: www.webbeteg.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.