Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rod Steward bevállalta - de ez rajtad is segít, ha gyereket akarsz!

A világhírű énekes, Rod Stewart és felesége, Penny Lancaster, hosszú évekig tartó próbálkozás és két sikertelen lombik-kezelés után, az alternatív diagnosztikát választotta. Végül a hajszövet analízis világított rá arra a tényre, hogy Penny szervezetében kóros mennyiségű higany halmozódott fel, ez gátolta meg a természetes megtermékenyülést illetve a mesterségesen beültetett embriók megtapadását.

Penny orvosának és az analízist végző orvosok tanácsára leállt a magas fehérje és alacsony zsírtartalmú tengeri halakra alapozott diétájával, így két hónappal később már felére csökkent szervezetének higany szintje. Ennek köszönhetően a harmadik beültetés már sikeres lett, és 2011-ben megszületett második gyermeke. Rod és Penny példája is bizonyítja, hogy ha nem végeztetik el a hajszövet analízist, soha nem jönnek rá, hogy valójában egy mérgező nehézfém áll meddőségük mögött, és lehetséges, hogy már soha sem sikerült volna gyermeket vállalni.

Egy mérgező nehézfém állt meddőségük mögött

A mérgező nehézfémeknek, mint például a higanynak-, az ólomnak- és az alumíniumnak való kitettség veszélyeit az elmúlt évek során már jól dokumentálták. A szervezetben található nehézfémek szintjét legpontosabban a hajszövet elemzéssel vagy pedig a kelátképző provokációs teszttel lehetséges mérni (amely utóbbi költséges lehet, és súlyos mellékhatásokkal jár). A vér- vagy vizeletvizsgálat – amennyiben a kezelőorvos kifejezetten kéri adott nehézfém vizsgálatát – kizárólag az akut terhelésről nyújt felvilágosítást, azaz hogy a vizsgálat előtti elmúlt órákban érte-e ilyen terhelés a szervezetet. Arra azonban nem enged következtetni, mi történik a bekerült nehézfémekkel, és mennyi rakódik/rakódott le szervezetünkben.

A vizeletből történő ásványi anyag vizsgálat eredménye pedig azt mutatja meg, hogy mennyi ásványi anyagot választott ki a szervezete, amelyből nem feltétlenül derül ki, hogy tápanyagként mennyi szívódott fel a testében. Más szavakkal a vér- és vizelet vizsgálat egyfajta pillanatfotó, míg a hajszövet analízis egy hosszú videó felvétel az ásványi anyagok és toxikus fémek visszatartásáról.

A haj ásványi elemzése nélkülözhetetlen információkat ad az ásványi anyag hiányról, többletről és a szervezet kémiai egyensúlyhiányáról, főleg egészségügyi panaszok vagy olyan rendellenességek esetében, mint amilyen a meddőség is.

Ha nem sikerül teherbe esnie, minden lehetséges orvosi segítséget vegyen igénybe, és használja a hajszövet analízist is. Ezután vegye számba a gyakori mérgeket, minek lehet kitéve mind otthon, mind a munkahelyén, és tegyen lépéseket a kitettség csökkentésének érdekében. Továbbá állítsa helyre és táplálja szervezetét helyes étkezéssel, terápiás kiegészítőkkel és stresszoldó technikákkal. Végül, de nem utolsó sorban, méregtelenítse magát a nehézfémektől, a vegyi anyagoktól és más mérgektől, amelyek testének szöveteiben lappanghatnak. Ezeket a tanácsokat betartva nagyon jó eséllyel visszanyerheti reproduktív egészségét. (Forrás: hajszovetelemzes.hu)

Innováció a meddőség kezelésében
A természetes úton létrejövő várandósság alatt és a lombikbébi programok során történő vetélésekért a legtöbb esetben az embrió kromoszómaszámbeli rendellenessége felelős. 37 éves anyai életkor felett a természetes és a mesterséges úton megfogant embriók közel 70%-a, 40 év felett pedig 80-100%-a hordoz ilyen rendellenességet


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.