Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sarka Kata újra férjhez menne - No de kihez?

Eskütétel 400 fő előtt a Szent István Bazilikában, 300 fős fogadás a budavári Hiltonban, tízezer kristállyal ékesített menyasszonyi ruha – Sarka Kata esküvőjét egy ország csodálta 2008-ban. A nagy nap óta hét év telt el, és a gyönyörű modell szerint hamarosan újra oltár elé állhatnak férjével, Hajdú Péterrel.Csak egy kicsit visszafogottabban...

2008. április 11-én jegyezte el kedvesét Hajdú Péter műsorvezető, aki Sarka Katával akkor még hosszabb jegyességet tervezett. Az élet azonban másképp hozta, így hirtelen kellett megszervezni az esküvőt.

„2009 áprilisában szerettünk volna összeházasodni gondos előkészületek után, de az eljegyzés után három hónappal kiderült, hogy babát várok. Semmiképp nem szerettem volna úgy világra hozni, hogy nem vagyok férjnél, így gyorsan kellett cselekedni. Eredetileg is a Bazilikába terveztük az esküvőt, de egyik napról a másikra esélyünk sem volt időpontot kapni. Szerencsénkre egy pár végül lemondta, így lett a dátum augusztus 16-a, ami azt jelentette, hogy egy hónapunk maradt mindenre” – emlékezett vissza Kata, akinek a férje rengeteget segített a szervezés során.

Alig egy hónap volt az esküvőszervezésre

„Peti mindenből kivette a részét, amire szükség is volt, mert veszélyeztetett terhes voltam, így vigyáznom kellett magamra. Az ő legnagyobb segítsége az esküvőszervezőnk, Varga Rózsa volt, aki a legapróbb részletekre is odafigyelt. Nekünk szinte csak döntenünk kellett” – árulta el a ma már kétgyermekes édesanya, akinek annyi kérése volt csak az esküvővel kapcsolatban, hogy színes és vidám legyen.

„Alapvetően a világos színek domináltak, de voltak például tulipánok és rengeteg gyerek, ami tényleg vidámmá tette az egészet. Azt akartuk, hogy mindenki jól érezze magát, ezért a zenekart nagy gonddal választottuk ki, és az ételeket is végigkóstoltuk. Nagyon sok különlegesség volt - tengeri ételek, sajtválogatás -, de a hagyományos magyaros ételek sem hiányoztak” – folytatta Kata hozzátéve, hogy a hangulathoz a zenész barátaik – többek között az azóta elhunyt Komár László, Bangó Margit és Aradszky László – is nagyban hozzájárultak, akik egy-egy dallal kedveskedtek az ifjú párnak.

Hajas László volt a hajszobrász

A tökéletes lagzi ellenére azonban ma már nem szervezne ilyen hatalmas esküvőt.

„Talán kettőt tartanék, egyet a családnak és egyet a barátoknak. Erre egyébként hamarosan sor is kerülhet, mert Peti azt mondta, ha tíz éves házasok leszünk, újra elvesz feleségül” – mondta nevetve Kata, aki azon is elgondolkodott, hogy házibuli keretében ünnepeljék a fogadalmuk megújítását.

A 10. évfordulón házibuli lesz?

Akárhogy is döntsenek, biztosan hasznos ötleteket találnak az Őszi Esküvő Kiállításon, ahol ismert esküvőszervezők, ceremóniamesterek, fotósok, esküvői ékszerek és gyűrűk, cipők, meghívó-tervek és kiadványok hatalmas választéka mellett a legfrissebb, 2016-os ruhatrendek is várják az érdeklődőket.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.