Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Schumacher megint?...

Ezen a hét végén Maranellóban kezdetét veszi a 2005-ös év pontvadászata, és sokan reménykednek abban, hogy ez a mostani idény nem lesz előre lefutott.

 Sokan hiszik, hogy Michael Schumachernek, mint már jó ideje trónon lévő egyeduralkodónak, minden eddiginél nehezebb dolga lesz, ha meg akarja ismételi sokadik elsőségét.

 A szakemberek arra alapozzák ezen vélekedésüket, hogy a nem egy szabálymódosításnak köszönhetően- melyeket azzal a nem is titkolt szándékkal vezettek be, hogy megtörjék a lovas istálló évek óta tartó hegemóniáját- azaz a 36 éves német felkötheti amije van.

 Nem egy olyan abszurd ötlet is felmerült a korábbiakban, hogy a Ferrarisok másodpercekkel a mezőny után indulhatnak el, vagy hogy körelőnyt adnak a többieknek, vagy hogy nem fejleszthetik tovább a kocsijukat, és mindezért azért, mert kicsit az unalomba fulladtak a versenyek. Mert mindegy volt, hogy Schumi honnan indul, az elsőségéhez nem férhetett kétség. Volt hogy a legutolsó startkőről vágott neki a több száz kilométeres túrnak, mégis húsz körön belül a mezőny lélekszakadva próbálta csak beérni.

 A német klasszis, a már most méltán élő legenda, csak mosolyog mindezen, és ígéri, hogy áll elébe bárminemű megpróbáltatásnak, és nem is lehet más célja, csak hogy a nyolcadik világbajnoki címet is a magáénak tudja.

 Sokan biztosra vették ugyan hogy a 7. után szögre akasztja a sisakját, vagy ha nem is hagy fel az őrült körözéssel, visszavesz a tempóból, és megadja a sanszot, hogy másról is szóljanak a futamok. Okoskodtak, hogy már nincs ami motiválja, ami tűzbe hozza, amiért érdemes lenne újból a volán mögé ülni, hiszen nem mindegy neki hogy hét vagy nyolc?...

 Eddigi teljesítményét előreláthatólag senki emberfia nem fogja még csak megközelíteni sem, ha csak azt vesszük, hogy Fangioli ötös szériájának megdöntésére majd 40 esztendőt kellett várni a nagyérdeműnek.

 A csapatok nagy része ugyan fejlődött technikailag és az új, a minden idők legprímább versenyautójának kikiáltott 2005-ös Ferrari bemutatkozására a Barcelonai Spanyol nagydíjig várni kell, de a tavalyi továbbfejlesztett autó így is másodpercekkel jobb bárkinél.

 Bár Ross Brawn csapatfőnök szerint, keresztbe tehet nekik az új gumiszabály, amely szerint az elkövetkezőkben az időmérőkön és a GP-is egyetlen garnitúrát használhatnak.

 Ami szerinte egy kíméletesebb, óvatosabb vezetési stílust követel majd meg mind Schumitól, mind a Brazil Barrichellótól, akinek más célja nem is lehet, mint a dobogó 2. helye. Legalábbis amíg csapattársa a német.

 Ami a visszafogottabb versenyzést illeti, legfeljebb nem 350-es tempóval fog repeszteni és szaggatni a beton szalagot, hanem megemberelve magát a fékre lép, és beéri egy 340-es utazási sebességgel is...

Hallhattuk, hogy Schumi 10 millió eurót ajánlott fel a Cunami utáni katasztrófakor, ami igazán nem terhelhette meg a pénztárcáját és a családi büdzsét, ha azt vesszük hogy a múlt évben 8,5 milliárd forintnak megfelelő eurót kapott a csapattól, és további 4,1 milliárdot söpört be a reklámból, valamint a személyét érintő relikviákból, így nem lehet azt mondani hogy kenyérgondjai lennének.

 Ezzel a keresettel Európában vezeti a sportolók listáját, így azt a nagyvonalúságot is megengedhette magának, hogy a tavalyihoz képest nem kér fizetésemelést, de előreláthatólag így is 12,6 milliárd forint ütheti a markát az ajándékokból és szponzori pénzekből.

 Eddigi pályafutása alatt megközelítőleg 600 millió eurót autózott össze, ami 145 milliárd forint.

 Tiger Woods az amerikai csodagolfos 18,3 milliárdos évi keresetével, pár kört ebben a versenyben rá tudott verni a németre, aki a Forma egyesek között persze, hogy ebben is numero unó, őt követi testvére Ralph 3,4 milliárddal, és a csapattársa Bari a szerény 2,6 milliárdjával.

 Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az újoncok sem járnak rosszul ebben a száguldó cirkuszban. Hiszen az úgymond bevásárló pilóták is félmillió eurót 8121 millió forint) kapnak vissza a mecénások által kifizetett összegből.

 Baumgartner, természetszerűleg már nem soroltatik ide...

 Móritz Mátyás


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.