Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Segítség! Magával játszik az egyéves gyerekem!

Gyakran előfordul, hogy a néhány hónapos, de inkább egy-, két-, hároméves kisgyerekek egyszer csak elkezdenek furcsán viselkedni. Dörzsölik a combjukat, a nemi szervüket, a fotel karfájára ülve hintáznak, vagy hason fekve a csípőjüket lenyomva „tornásznak, ami egészen a kiizzadásig folytatódhat. Vajon normális ez?

A felnőttek néha tanácstalanul állnak az ilyen eset előtt, amely egyértelműen önkielégítésnek néz ki. Sokan meg is ijednek, azt hiszik, elrontottak valamit. Szerencsére aggodalomra semmi ok.

Szüksége van rá, hogy az indulatait, félelmeit valahogyan levezesse - Kép. Pixabay

A nemi szervek környékén sok idegvégződés található, ezért a simogatás, az ingerlés kellemes érzéssel tölti el a babát. Ez még nem nemi vágy, hiszen a szükséges hormonális fejlődésen a kisgyermek még nem esett át. Egyszerűen csak a kellemes érzés miatt csinálja.

Szokássá is pontosan ezért válik. Kellemes a kicsi számára, mint a cumizás vagy a plüssállat szorongatása, éppen ezért megszokja, hogy így nyugtassa meg magát, ha unatkozik, ha nyűgös, vagy éppen elalvás előtt.

Totyogókorban, amikor egyébként is sok kellemetlen élmény frusztrálja a gyermeket, egyébként is nagy az önnyugtató szokások szerepe. Ilyenkor sok kisgyerektől el nem lehet venni a cumit, az ujját, a kedvenc rongyait, vagy ezek híján anya válik „nyugtatóvá”: a kicsi sokat szopizik, állandóan anya nyomában van. Amelyik totyogó pedig ezen eszközök egyikét sem választja, az az önnyugtatás más módjait találja meg.

Mit lehet tenni? Fontos tudni, hogy nem káros szokásról van szó, ezzel a gyermek nem tesz magában kárt, és általában idővel maga is leszokik róla, hiszen a közösségben azt fogja látni, hogy a többi gyerek nem csinál ilyesmit, valamint maga is kinövi azt az időszakot, amikor külső segítségre van szüksége az önnyugtatáshoz.

Először is érdemes kifigyelni, mire használja a kicsi ezt a szokását, mikor „dörzsölgeti” magát. Elalváskor? Vagy, amikor csalódik? Vagy unalomból? Lehet, hogy kicsit mellőzöttnek érzi magát? (Például testvére született, vagy nagyon elfoglalt voltál mostanában?)

Te nem babázhatsz, Pistike!
Még meg sem született, máris rózsaszínre festették a szobáját, megvették a habos-babos ruháit, a virágmintás babakocsiját és az első babáját. Mert egy lánynak ez dukál. A szülők már az első pillanattól kezdve, ösztönösen vagy tudatosan, felkészítik gyermeküket a nemi hovatartozásra. Persze vannak kivételek.

Másodszor pedig nem elég szimplán csak elterelni a figyelmét, hanem ezt a szokását egy másik szokással kell helyettesíteni, hiszen 1-2 évesen még szüksége van rá, hogy az indulatait, a félelmét valahogyan levezesse. Amellett, hogy te magad megnyugtatod, eltereled a figyelmét ilyenkor, olyan alkalmakkor, amikor te nem vagy vele, segíthet egy plüssállatka vagy rongyi, amit ölelgethet, elalváshoz be lehet vezetni egy kis összebújást, esti mesét.

Rászólni, a szokást helytelennek beállítani előtte, szégyenkezni, rákiabálni nem szabad. Nagyon gyakran a több testközelségre, dédelgetésre való igény is a háttérben áll, ezért érdemes sokat dédelgetni, szeretgetni a kicsit, és a rendszeres dögönyözés is jó hatással bír. (Forrás: kismamablog)

Ilyen betegségekbe menekül a gyerek, ha a lelke fáj
Bizonyára te is tapasztaltad, hogy amint megkezdődik a bölcsőde/óvoda, a gyerek szinte menetrendszerűen lebetegszik. Ugyanezt tapasztalhatjuk a reggeli induláskor, amikor hasfájásról panaszkodik, esetleg sírva ébred éjjel, és azt mondja, fáj a füle. Előfordul, hogy az allergiás tünetei mindig óvodaidőben erősödnek fel, és az orvos persze nem talál semmit a tünetek hátterében. De akkor vajon mi lehet az ok?


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.