Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Semmilyen negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina

Egy nemzetközi kutatás derített rá erre a fényre - adta hírül a Semmelweis Egyetem.

Az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erősíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhető negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele - hangsúlyozzák a Semmelweis Egyetem (SE) vezető szülész-nőgyógyász professzorai.

Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja.

- hívta fel a tanulmány kapcsán a figyelmet az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetése.

Az egyetem az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében azt írta, nemzetközi tapasztalatok szerint a fogamzóképes korú nők egy része továbbra sem veszi fel a koronavírus elleni védőoltást, mert aggódnak a vakcina termékenységre gyakorolt, esetlegesen káros hatásai miatt. A tanulmányban (amely januárban jelent meg az American Journal of Epidemiology-ban) arra voltak kíváncsiak, milyen hatást gyakorol a koronavírus elleni oltás, illetve a fertőzés a spontán teherbeeséssel próbálkozó párok termékenységére.

A koronavírus elleni vakcina tesztelői

2020 decemberétől 2021 novemberéig összesen 2126 amerikai, illetve kanadai nő vett részt a vizsgálatban. A vizsgálatból kiderült, a koronavírus elleni vakcina felvétele egyik partner esetében sem okoz érzékelhető változást a termékenységben, vagyis az oltás nem rontja a fogamzás esélyeit. A nők esetében a fertőzés sem rontotta érdemben a termékenységet, a férfiak esetében azonban átmeneti termékenységcsökkenés jelentkezett. A koronavírus-fertőzés férfiak esetében tehát a termékenység rövid távú csökkenésével járhat, a védőoltás azonban egyik partnernél sem károsítja a termékenységet - összegeztek a tanulmány készítői.

Az SE közleménye idézi Ács Nándort, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóját, valamint Bánhidy Ferenc igazgatóhelyettest, akik szerint a hazai és nemzetközi irányelvek eddig is egyértelműen javasolták az oltás beadatását a várandósságot tervezőknek. A szakemberek szerint fontos, hogy most már egy nagy klinikai vizsgálat is igazolja: maga a védőoltás semmilyen formában nem befolyásolja negatívan a termékenységet, sem férfiak, sem nők esetében.

A mesterséges megtermékenyítés és a vírus

A nemzetközi ajánlásokkal összhangban a mesterséges megtermékenyítés előtt állóknak is kifejezetten javasolt a vakcina - írták. Bánhidy Ferenc szerint kezdetben ajánlott volt néhány ciklusnyi szünetet tartani a lombikbébikezelés elindítása és az oltás között, azonban ma már - az összegyűlt tapasztalatok alapján - ezt sem tartják szükségesnek. A tervezett terhesség előtt beadott védőoltás semmilyen hatással nincs a későbbi várandósságra. A nemzetközi és a saját klinikai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a várandósok esetében a koronavírus-fertőzés súlyosabb szövődményeket okozhat, illetve nagyobb arányban alakulhatnak ki ezek - hangsúlyozták.

A legveszélyesebb ebből a szempontból a delta variáns, amely a tüdőszöveten kívül a méhlepény szövetét is képes megtámadni. A koronavírus abban az esetben is veszélyes a magzatra, ha a méhlepényt nem támadja meg a vírus, de az édesanya tüdőkapacitásának romlásával a magzat oxigenizációja sérülhet.

A szakemberek a hazai irányelvek szerint a második és a harmadik trimeszterben javasolják az oltást. Ekkor az emlékeztető oltásnak sincs akadálya az mRNS alapú vakcinákkal. Fontos szempont, hogy az édesanya beoltásával a magzat is kap egyfajta védettséget, mivel az anyai szervezetben megjelenő antitestek kimutathatók a köldökzsinórból és méhlepényből.

Ezt is olvasd el:


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.