Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sétáljunk naponta, s megelőzzük a cukorbetegséget!

Az étkezések utáni negyedórás séta megelőzheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását az idős embereknél, állítja egy amerikai kutatás. Ráadásul, ha többször megyünk rövid távot, az éppoly hatásos lehet, mint napi egy hosszú kiruccanás.

„A séta a legjobb orvosság” – mondta 2400 éve Hippokratész, görög orvos és filozófus. A kijelentést alátámasztja a George Washington Egyetem egy friss kutatása is, amely szerint az étkezés utáni séta jól szabályozza a vércukorszintet. Sőt, az evést követően megemelkedő vércukor növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, ezért a legrosszabb választás, ha étkezés után közvetlenül lepihenünk, tette közzé a BBC hírszolgálata.

Loretta diPietro kutatásvezető szerint az amerikai tanulmány elsőként vizsgálta a kockázatos időszakban végzett kis testmozgás hatását. Elmondta, a cukorbetegséget megelőző állapotból (glükóz intolerancia) a 2-es típusú diabéteszhez vezető út kulcstényezője az evés utáni magas vércukorszint. A tanulmány kimutatta, hogy az étkezést követő tizenöt perces séta ugyanolyan hatékony, mint a napi negyvenöt perces, könnyű vagy mérsékelt tempójú gyaloglás, azonban evés után „jelentősen jobb eredménnyel lehet az idős korúaknál megfigyelt, megemelkedett cukorszint veszélyeit elhárítani”, idézi az MTI.

A tudósok szerint idős korban a hasnyálmirigy lassabban vagy kevesebb inzulint termel, így az öregek különösen érzékenyek az evés utáni vércukor-csúcsra. A séta legjobb időpontját vacsora utánra teszik, mivel általában ez a legbőségesebb, így a legkockázatosabb is. Az emelkedés folytatódik éjjel és még reggel is, ám érzékelhetően csökken a sétával. A kutatók tíz, hatvanéves vagy idősebb pácienst vizsgáltak, akik magas éhgyomori vércukorszintjük és mozgáshiányos életmódjuk miatt a rizikócsoportba tartoztak. DiPietro szerint az eredmények a 2-es típusú diabétesz megelőzésének „költséghatékony útját” jelenthetnék, ám szükség van nagyobb esetszámú vizsgálatra is.

A séta azonban mindenképpen követendő tanács, hiszen a legolcsóbb sport és azok is könnyedén belevághatnak, akik már régóta mozgásszegény életet élnek. Szinte semmilyen kockázatot nem jelent, jótékony hatása viszont óriási: erőteljesebb mozgásra készteti a szívizmokat csökkentve az erekre nehezedő nyomást, a rendszeresen végzett intenzív gyaloglás segít lefogyni és a csontritkulás megelőzésében is hatásos terápia. Ha pedig még botot is ragadunk és elsajátítjuk a Nordic Walking speciális mozgásformáját – a dinamikus karmunkát és speciális lépéstechnikát –a szervezetünk szinte minden porcikáját átmozgathatjuk. A magyarul síjárásnak nevezett mozgással egy óra alatt átlagos tempóval pont 400 kalóriát vesztünk szemben a hagyományos sétával, ahol legfeljebb 280 kalóriát tudunk elégetni ennyi idő alatt.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.