Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Shakespeare-maraton Pécsett

William Shakespeare összes drámáját felvonultató vetítéssorozatot szerveznek Pécsett a drámaíró születésének 450. és halálának 400. évfordulója közötti három évben. Az első vetítést január 20-án tartják.

Kép: sxc

William Shakespeare (1564–1616) munkásságának, „eleven jelenlétének” bemutatása mai színházi, kulturális életben – ez a célja annak a programsorozatnak, amelynek keretében megtekinthető lesz a nagy angol író-költő összes drámája. Az ingyenes vetítéseket a SPECHEL Angol–Magyar Kulturális Egyesület, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Kara, valamint a Művészetek és Irodalom Háza által szervezett Shakespeare Filmklub Maraton programsorozat keretében, havonta egy hétfőn, 18 órától tartják a művészetek házában. A sorozatban bemutatott alkotások „törzsanyagát” a BBC Shakespeare-filmjei adják, emellett azonban műsorra tűznek filmfeldolgozásokat, magyar vagy angol színházi előadásokat is.

A műveket angol és magyar nyelven, valamint feliratozva is vetítik. A drámák alapvetően a keletkezésük időrendjében követik egymást, elsőként Shakespeare korai, 1591-es rémdrámájának, a Titus Andronicusnak a Gyulai Várszínházban színre vitt előadását láthatja a közönség. Minden filmvetítés előtt egy-egy szakember tart rövid bevezetőt a műsorra tűzött drámáról, annak film- vagy színpadi változatáról. Az első vetítést megelőzően P. Müller Péter professzor, a bölcsészettudományi kar dékánhelyettese szólal fel.

Forrás: MTI

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.