Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sikeres volt a filmszemle - több állami támogatás a szakmának

Gothár Péter Magyar szépség című filmje nyerte el a 34. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját, a dokumentum alkotások közül pedig Almási Tamás: Az út vége című munkája. A filmszemlén 22 játékfilm, 21 kísérleti és kisjátékfilm, illetve 37 nem fikciós, azaz dokumentumfilm vett részt. A vetítések helyszíne az idén a Mammut mozi és az Uránia mozi voltak, ahol – a szakmai nézőkkel együtt - több mint ötvenezren voltak kíváncsiak a bemutatókra. Ez a filmszemlék során látogatócsúcsnak számít.

A játékfilmeket legalább háromszor, a dokumentumfilmeket pedig kétszer vetítették a mustra ideje alatt. Az eseményt Szabó István nyitotta meg január 28-án, Görgey Gábor mondott köszöntőt és Koltai Lajos a Szemletanács elnöke adta át az életműdíjakat február 4-én. (A díjazottak lásd cikkünk végén!) A fesztivál nyitófilmje Jancsó Miklós Kelj fel komám, ne aludjál című munkája, míg a fesztivál záróvetítése Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című alkotása volt.


Úgy tűnik az eddig vándorló filmszemle végre állandó otthonra talált. A nyitó és záró eseményeket ugyanis a Millenáris 700 férőhelyes nagytermében tartották. A szemle állandónak szánt logója pedig maximum csak a színét váltja majd az évek során.


A kormány legkésőbb májusban megtárgyalja a filmtörvény tervezetét - közölte Medgyessy Péter miniszterelnök a Filmszakmai Kerekasztal - ami a filmszemle megnyitását közvetlenül megelőző esemény volt – sajtótájékoztatóján. A kormányfő tájékoztatása szerint a filmszakma képviselőivel megállapodtak abban, hogy a kormány a filmszakma ez évi ötmilliárd forintos támogatását 2006-ra tízmilliárd forintra emeli. Az ötmilliárd forintos összeget az első és a második évben másfél-másfélmilliárd, a harmadik évben pedig kétmilliárd forinttal növeli. Megegyeztek arról is, hogy a korábban gyártott magyar filmművészeti remekművek jogai a Nemzeti Filmarchívumhoz kerülnek át, így azok „nem képezhetik kereskedelmi ügyletek tárgyát”. Továbbá ha valamilyen, a filmgyártáshoz kapcsolódó ingatlant magánosítanak, az adott összeget visszaforgatják a szakmába. Az első magyar irodalmi Nobel-díjas, Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készülő film költségeihez a kormány egymilliárd forint erejéig kész hozzájárulni, de „azt a szakmának kell eldöntenie, hogy milyen módon és akarja-e ezt.”


A Gothár Péter Magyar szépség című filmje nyerte el a 34. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját, a dokumentum alkotások közül pedig Almási Tamás: Az út vége című munkája. A filmszemlén 22 játékfilm, 21 kísérleti és kisjátékfilm, illetve 37 nem fikciós, azaz dokumentumfilm vett részt. A vetítések helyszíne az idén a Mamut mozi és az Uránia mozi voltak, ahol – a szakmai nézőkkel együtt - több mint ötvenezren voltak kíváncsiak a bemutatókra. Ez a filmszemlék során látogatócsúcsnak számít.


A további díjazottak: a nagyjátékfilmek rendezői látványdíját Grunwalsky Ferenc kapta a Táncalak című alkotásért. A legjobb első filmes rendezésnek járó díjat Fazekas Csaba érdemelte ki a Boldog születésnapot! című filmért; a rendező első filmje hét elismerésben részesült. A zsűri a Magyar Rendezők Céhe által Simó Sándor emlékére alapított első filmes rendezői díjat Fliegauf Benedeknek ítélte a Rengeteg című alkotásért. Kollektív alkotói díjban részesítették a Jött egy busz című film alkotógárdáját: Schilling Árpádot, Török Ferencet, Bodó Viktort, Pálfi Györgyöt és Mundruczó Kornélt. Operatőri díjat ítélt a játékfilmes zsűri Sas Tamásnak a Boldog születésnapot! című filmben nyújtott munkáért. A legjobb forgatókönyvért járó elismerést Szilágyi Andornak ítélték a Rózsa énekei című alkotásért. A legjobb fiatal forgatókönyvírói díjat Dyga Zsombor és Lovas Balázs kapta a Tesó című film szövegkönyvéért. A legjobb női színész díját Ónodi Eszter nyerte el a Boldog születésnapot! című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi színész díját pedig Mucsi Zoltán a Libiomfi című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi karakterszínész díját Kovács Lajos kapta a Bolondok éneke és a Rinaldó című filmben nyújtott alakításáért. Női előadói különdíjban részesült Ladányi Andrea a Táncalak című filmben nyújtott kimagasló művészi teljesítményéért. A legkiemelkedőbb produceri munkát két díjjal ismerte el a nagyjátékfilmes zsűri: a Kodak által felajánlott díjat Muhi András, a Rengeteg és a Libiomfi társproducere, a Filmjus által felajánlott díjat pedig Budai György, a Jött egy busz producere és a Libiomfi társproduce vehette át. A kísérleti- és kisjátékfilm kategóriában a fődíjat Ujj Mészáros Károly érdemelte ki a Gumiember című filmért. A kategória rendezői díját a kisjátékfilmek alkotói közül a Gránátok című film rendezőjének, Politzer Péternek ítélték oda. A kísérleti filmek alkotói közül megosztva részesült a rendezői díjban Kollányi Rita Ön dönt! című munkájáért és Groó Diana Tarka képzelet - Renoir Álmai című filmjéért. A dokumentumfilmes kategória rendezői díját Janisch Attila a Bozsik Yvette című portréfilmért és Surányi Judit, a Tiszta románc című alkotásért megosztva nyerte el. A történelmi kategória díját Pap Ágnes kapta, Fellebbezésnek helye nincs című munkájáért. Az ismeretterjesztő kategória díját Pataki Éva kapta Találkozás a végtelennel című alkotásáért. Az operatőri kategória díját Körtési Bélának ítélte meg a zsűri a Mikor szolgának telik esztendeje című filmért. A nem fikciós filmek zsűrije Schiffer Pál emlékdíjban részesítette Ferenczi Gábort, A magyar buletin című filmért. A Duna Televízió különdíját két alkotás Ocsenás Tamás és Kremsier Edit közös munkája, a Pető András - Századfordító magyarok, valamint Janisch Attila Bozsik Yvette című portréfilmje kapta. A zsűri Aranyolló díjat adott Barsi Bélának a Boldog születésnapot és a Jött egy busz című film vágásáért. Arany mikrofon díjjal jutalmazták Juhász Róbert a Boldogság színe, a Magyar szépség és a Tesó című filmek hangmérnöki munkájáért. A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját Fliegauf Benedek kapta a Rengeteg című filmjéért. A szemle köszönő oklevelét kapta David Stratton kritikus a magyar filmért kifejtett sokéves munkája elismeréseként. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak nyakkendő díját Horváth Ádám rendező vehette át. A Mozisok Országos Szövetségének díját a tavalyi évben legnagyobb közönségsikert elért magyar film a Valami Amerika című alkotás rendező-producere Herendi Gábor és társproducere Kálomista Gábor érdemelte ki. Az idei szemle közönségének - az interneten leadott szavazatok szerint - Fazekas Csaba Boldog születésnapot című filmje tetszett leginkább, övé tehát a Film.hu-díj. A diákzsűri a nagyjátékfilm kategóriában fődíjat szavazott meg Fazekas Csabának a Boldog születésnapot című alkotásáért, a különdíjat pedig Fliegauf Benedeknek, Rengeteg című filmjéért. Az első filmes kategória fődíját szintén Fazekas Csabának ítélték, s a kategóriában különdíjat szavaztak meg Végh Zsoltnak és Kálmánczhelyi Zoltánnak a Libiomfi című alkotásukért. A kísérleti- és kisjátékfilm kategóriában fődíjra érdemesítették Fazakas Pétert Pockok című filmjéért. A kategória különdíját Groó Dianának ítélték a Tarka képzelet- Renoir álmai című munkájáért A dokumentum kategória fődíját a diákzsűri is Almási Tamásnak ítélte oda Az út vége című filmjéért. A különdíjat Surányi Judit nyerte el a Tiszta románc című alkotás elkészítéséért.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.