Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sikersztori! 45 évesen újra átélni anyaság örömeit

Negyven éves kor után nehéz terhességet létrehozni, ilyenkor általában már több problémával is szembesülünk. Mire elérik ezt az életkor, addigra a párok már nagyon sok helyen jártak, és lelkileg, anyagilag egyaránt kimerültek. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy számszerűsítsük a biológiát és a természetet, ennek ellenére tény, hogy 45 év fölött nagyon nehéz terhességet létrehozni. Azonban nem lehetetlen! Az 5% is esély, ha a páciens úgy érzi, hogy ő bele kíván tartozni ebbe a körbe, akkor meg lehet próbálni. Ám ez az ő döntése kell, hogy legyen. 

Aki nem adta fel…
V. Zsuzsa 10 év sikertelen próbálkozás után, 45 évesen hozta világra a kisfiát. Történetét azért osztotta meg velünk, hogy erőt adjon a sorstársainak… Teljes nevét és a fotózást azonban nem vállalja, hiszen mint mondja, Magyarországon még mindig furcsán néznek a lombikbabákra, és csak kevesen tudják, hogy ők ugyanolyan egészségesek, mint a többi lurkó.
A gyönyörű, 10 hónapos kisfiú lelkesen kapaszkodik az édesanyja nyakába. Zsuzsa nagyon büszke rá, hiszen minden vágya az volt, hogy a két nagyfia mellett az új kapcsolatából is szülessen gyermeke.
– Tíz éve kezdődött a kálváriánk. Az új párommal közös gyermeket akartunk, de hiába próbálkoztunk, nem fogant meg a baba. Mivel spontán nem sikerült teherbe esnem, elmentünk orvoshoz, aki többféle problémát is talált, és a lombikprogramot javasolta. Először egy nagy magánintézetben voltunk, de két sikertelen beültetés után egy kisebb magánintézményhez fordultunk. Ott sem sikerült a lombikprogram, úgyhogy egy állami kórházba kezdtünk járni. Három, állami és magán intézetben összesen 14 sikertelen beültetésen estem át hét év alatt. Ebből az állam persze csak ötöt finanszírozott, a többit mi álltuk. Anyagilag, de főleg lelkileg nagyon megviseltek azok az évek...

Küzdelem a csodáért
– Közben kiderült, hogy van két kis miómám, ami megnehezíti a teherbe esést, ezért megműttetem magam. Az operáció utáni újabb beültetés is sikertelen volt, ráadásul addigra a kapcsolatunk is megromlott. Nagyon elkeseredtem. Ekkor már 43 éves voltam és hajszál híján feladtam az egészet…
– Az volt a szerencsém, hogy az egyik barátnőm a tudtomon kívül bejelentett Vereczkey Attila doktorhoz, és mivel nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, hát elmentem a megbeszélt konzultációra. A vizsgálaton aztán kiderült, hogy még 6 miómám van, ráadásul ezek 4-5 centisek. Alig akartam elhinni, hiszen három hónappal azelőtt volt a műtétem...
– Vereczkey doktor javaslatára újabb operáció következett, mely során nem hasi úton, hanem laparoszkópiával távolították el a miomáimat. Ezt követően már a doktor úr végezte el a lombikbébi beültetést, amely sikeres volt ugyan, de egy vírusfertőzés miatt elment a baba. Újra elkeseredtem, de maradt bennem annyi erő, hogy elmenjek még egy beavatkozásra. Hittem az orvosomban és abban a szakmai koncepcióban, amit ő képviselt, így még egy utolsó beültetésre vállalkoztam. A beültetés ismét sikeres volt, és 10 hónapja, csodával határos módon, végre megszületett a kisfiam!
- Nagyon hálás vagyok a doktor úrnak és a klinika dolgozóinak, mert mindent megtettek, hogy gyermekem lehessen. Ma már nem haragszom a korábbi orvosaimra, de néha belegondolok, ha lelkiismeretesen vizsgáltak volna meg, és már korábban megoperáltak volna, ma már egy kilenc éves gyerekem is lehetne, és akár testvérei is lehetnének. Arról már nem is beszélve, hogy sem a kapcsolatomnak, sem a munkámnak nem tett jót a sok tortúra. De azt mondhatom, hogy nagyon szerencsés voltam, hogy megtaláltam azt az orvost, aki segíteni tudom rajtam.



Ne adják fel!
– Azt gondolom, egy idő után az embernek fel kell adni a próbálkozást, de csak akkor, ha már nem hisz abban, hogy sikerülhet a dolog. Én viszont a szívem mélyén mindvégig hittem abban, hogy újra anya leszek. A sikertelen próbálkozások alatt elkezdtem babaruhákat venni, egészen a 68-as méretig mindent megvásároltam. Az ismerősök azt hitték, megőrültem, de belül éreztem, tudtam, hogy sikerülni fog. Nem véletlenül mondják, hogy szinte minden fejben dől el...
– Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne ragadjon le egy helyen, keresse meg a legjobb orvost, és hacsak nincs olyan probléma, ami kizárja a terhességet, ne adja fel, hiszen egy gyereket semmi sem pótol. Szeretném, ha másnak is megadatna ez a boldogság.

Bízza specialistára!
A meddőségnek egyszerre több oka is lehet, illetve sok esetben egy párnál közös a probléma: például a férfinak nem megfelelő a spermaképe és herevisszere van, emellett a munkahelyén tartósan fokozott stressznek van kitéve, mely miatt lelkileg mélyponton van. Ezzel egy időben a hölgy PCOS- szindrómával küzd, ami a hormonháztartás zavarát jelenti, a petevezetői pedig egy régi gyulladás következtében nem jól működnek.
„Kijelenthetjük, hogy lényegében van egy hihetetlenül bonyolult viszony- illetve szerkezeti rendszer, melynek minden egyes pontján lehet egy felmerülő probléma /hormonális zavar illetve - akár anatómiai, akár genetikai – rendellenesség, csakúgy mint a különböző lelki okok, gátlások/ az egész működését boríthatja: ha a rendszer bármely pontja megsérül, az egész sérül. Képletesen fogalmazva, egy Fomra1- es autóval sem lehet célba érni vagy a versenyt megnyerni, ha a motor rosszul van beállítva, vagy ha csak egy aprócska csavar ki van lazulva, vagy a fék van elkopva, de úgy sem, ha a pilóta sincs top formában…”- magyarázza a főorvos úr.
„Ebből kifolyólag mi komplex módszerrel dolgozunk, ami azt jelenti, hogy egyszerre több szakember kezeli a páciens problémáit. Így az előbb szemléltetett példánál az utóbbi problémát kezelheti a nőgyógyász, a többit azonban jobb az adott szakterületek specialistáira, pszichoterapeutára vagy andrológusra bízni. A párokat nem küldjük el egyből a lombikprogramra, mert az a célunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legkevésbé megterhelő módon, a lehetőséghez képest a legolcsóbban, és szakmailag a legeredményesebb módon oldjuk meg a páciens problémáját. Ez nem mindig nőgyógyászati út, lehet, hogy egy endokrinológiai gyógyszer felírása vagy a herevisszeresség megoldása is elég” - mondja Vereczkey doktor.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.