Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sípálya helyett fejfájás - ezt hozza az újév

Nélkülöznünk kell az igazi téli időjárást az év utolsó napjaiban is. Hónak nyoma sincs, csak a reggeli fagyok emlékeztetnek arra, hogy decembert írunk a naptárban, és már közeleg az új év. A változékony idő januárban is folytatódik. - Először felmelegedés, majd lehűlés körvonalazódik, de a komoly havazás még mindig várat magára. A többször megerősödő szél azonban jelentősen ronthatja a hőérzetet - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Kedden délután egy hidegfront érkezik, a megerősödő északi szél pedig ismét hideg levegőt szállít a térségünkbe. Ez azonban megint csak átmenetinek ígérkezik, szerdától újra melegszik kissé az idő. A reggeli fagyok azonban nem szűnnek, az élénk légmozgás hatására pedig a mért értékek ellenére is inkább télies hőérzetre kell készülni. Csütörtöktől már a melegfrontra erősen érzékenyek panaszai fokozódhatnak, pedig nem is érkezik front.− A leggyakoribb, ami miatt ilyen esetekben felkeresnek minket, az a fejfájás. Akár egyik napról a másikra változhat, hogy éppen görcsös vagy migrénes fejfájástól szenvedünk, és a tünetek bizony igencsak intenzívek lehetnek. A fejfájás az egész nap hangulatára rányomhatja a bélyegét, és kifejezetten rossz komfortérzetet okoz. Az érintetteknek azonban jó híreink vannak, mert az említett tünetek ma már a legtöbb esetben eredményesen kezelhetők egy kivizsgálást követően  – magyarázza a meteogyógyász.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.