Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok foglalást lemondtak az ítéletidő miatt

Az ítéletidő a szállásadóknak is nagy károkat okozott, az utólagos átfoglalásokkal együtt a hosszú hétvégére lefoglalt szállások mintegy negyven százalékát törölték – derült ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból. A portál online ügyfélszolgálatát sokan átmeneti szállást keresve hívták.

A márciusi hóvihar a turizmusból élőknek is nagy károkat okozott: a Szallas.hu adatai szerint a hosszú hétvégére szóló szállásfoglalások mintegy 40 százalékát kellett törölni vagy átfoglalni. „Ez a kiugróan magas érték egyértelműen az ítéletidőnek tudható be, 2008-as működésünk óta soha nem volt példa ilyen mértékű lemondási arányra. Normál időjárási körülmények közt egy átlagos hosszú hétvégén a lemondási arány a 40 százalék töredéke” – ismertette az adatokat Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

A hófúvások nyomán kialakult vészhelyzetben a portál kiemelt ügyfélszolgálattal próbálta segíteni a bajbajutottakat. „Sok olyan ember is hozzánk fordult segítségért a szállások lemondásával vagy módosításával kapcsolatban, akik nem a Szallas.hu-n keresztül foglaltak szobát – magyarázta Szigetvári József. – Igyekeztünk egyfajta segélycsatornaként működni a szállásadók és a foglalók között, sokan rajtunk keresztül találtak átmeneti szállásra.”

Próbálják csökkenteni a kárt

Szigetvári József hozzátette, hogy az ítéletidő hatalmas veszteségeket okozott a szálláshelyeknek és rendkívül sok bosszúságot a pihenni vágyóknak. A portál ezért a közeljövőben speciális kedvezménnyel próbálja kárpótolni azokat, akiknek az időjárás miatt kellett lemondaniuk a tervezett üdülést, emellett az átfoglalások mielőbbi megnyugtató rendezése érdekében továbbra is megnövelt kapacitással működteti az ügyfélszolgálatát. „Igyekszünk a szállásadókon is segíteni, számukra külső oldalakon extra hirdetési felületeket biztosítunk, hogy a következő időszakban pótolhassák a kiesett vendégforgalmat” mondta a portál ügyvezetője.

A szállásfoglalások lemondásában leginkább érintett települések:

1. Budapest

2. Szeged

3. Hajdúszoboszló

4. Sárvár

5. Hévíz

6. Zalakaros

7. Gyula

8. Sopron

9. Szilvásvárad

10. Eger

Forrás: www.szallas.hu

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.