Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok húst esznek a gazdag magyarok

Két kilóval több húst esznek havonta a „leggazdagabb” kategóriába tartozó magyarok, mint a legszegényebbek, akiknek zöldségre és gyümölcsre is alig jut. A jómódúak utóbbiakból több, mint a dupláját fogyasztják, mint a kiskeresetűek.

A jövedelmi helyzetre vetítve ismerteti a háztartások fogyasztását a Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben megjelent elemzése. Az adatok szerint a leggazdagabbak és legszegényebbek fogyasztása között nagyon széles a szakadék.

Kép: Piac & Profit/Bartos Gyula

A legfelső jövedelmi ötödben lévő háztartások – vagyis a magyaroknak az a húsz százaléka, amelynek a legmagasabb az egy főre jutó jövedelme – havonta 126 ezer forintot tett ki az egy főre jutó összes fogyasztása, míg a legalsó jövedelmi ötödbe tartozóknál ez az érték 35 ezer forint volt. Számukra a rezsi mellett az élelmiszerköltségek jelentik a legnagyobb tételt, ez utóbbiak a fogyasztási kiadások egynegyedét emésztik fel.

Értelemszerűen a legmagasabb jövedelműek a legtöbb élelmiszerből többet fogyasztottak, mint a legkevesebbet kereső 20 százalék, ez alól csak a cereáliák (gabonafélék és az azokból készülő termékek) és a burgonya a kivétel. Az élettani szempontból értékesebb tej és tejtermékek, valamint a zöldségek esetében 2013-ban csökkent az egy főre jutó mennyiségi különbség – áll a KSH elemzésében, amely azt is hozzáfűzi ehhez, hogy a kérdéses termékcsoportokat nézve a legkedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévők számottevő és a válságot követő években tovább növekvő elmaradása tavaly mérséklődött.

Ami a számokat illeti: a legmagasabb jövedelmű 20 százalék tagjai havonta 5,3 kiló húst esznek fejenként, míg a legkevesebbet keresők 3,6 kilót. A gyümölcsöknél, zöldségeknél még látványosabb a különbség: a legfelső ötödbe tartózók havonta 7,1 kiló gyümölcsöt és 4,4 kiló zöldséget ettek tavaly, míg a legszegényebbek 2,4 kiló gyümölcsöt és 2,5 kiló zöldséget fogyasztottak egy hónap alatt.

A cikk a mindenar.hu elemzése alapján készült.

Drágább lesz a kávé?
Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett a kávé világpiaci ára idén, az első két-három hónapban, ez pedig a jövőben a magyarországi kávéárakra is hatással lehet. Ami egyszerűbben annyit tesz: könnyen lehet, hogy nálunk is drágulni fog a kávé.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.