Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok szép kövér gyerek jön majd a tanévnyitóra...

Még javában tombol a nyári vakáció, remélhetően a tanulás okozta fáradtságot és stresszt már szép lassan kipihenik csemetéink. Hogy a túlzott lazulás ne váljon a gyerekek kárára, a mozgásra és bizonyos táplálkozási szokásokra is oda kell figyelni ilyenkor, ez pedig a szülők feladata és felelőssége.

Tavaly került nyilvánosságra amerikai kutatók felmérése, miszerint a nyári szünetben a túlsúlyos fiatalok elhízása tovább romolhat. A tengerentúli szakemberek több, mint 18.000 óvodás és kisiskolás korú gyermeket vizsgáltak. A felmérésből kiderült, hogy a túlsúlyos gyermekek aránya a nyári szünet végére 23 százalékról 29-re nőtt, míg az elhízás mértéke átlagosan 9 százalékról 11,5 százalékra emelkedett.

A tanulmány is rámutat arra, hogy rendkívül fontos, hogy mivel telik a gyerekek szünideje.

A vakáció ideje alatt is mozogjon, sportoljon a gyerek Kép: sajtóanyag

„A nyári szünet tíz hetének kitöltése nagy kihívás elé állítja a szülőket, és sajnos előfordulhat, hogy nem tudják folyamatosan ellenőrizni, mivel is töltik a gyerekek a szünidő egyes napjait, mozognak-e eleget, vannak-e szabad levegőn.Javaslom a szülőknek, hogy a lehetőségekhez igazodva mindenképpen próbálják megtalálni a módját annak, hogy a gyerekek minél többet mozogjanak a szabad levegőn, ne a négy fal között töltsék a napokat, heteket a mobiltelefonjukkal, számítógépükkel. A nyári szünet ugyanakkor jó lehetőség arra is, hogy a család közösen próbáljon ki egy-egy sportágat, közös sportélményeket gyűjtsön. Ez is segíthet ugyanis abban, hogy a gyerekek megtalálják azt a mozgásformát, amit szívesen végeznek. A rendszeres sportolás iránti igény ugyanis akkor tud beépülni a gyerekek életébe, ha megtalálják saját sportjukat.” - – nyilatkozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

A rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás szabályai a hátitáskával együtt nem kerülhetnek a sarokba, jó pár szabályt mindenképpen szem előtt kell tartaniuk a szülőknek. Az MDSZ számos kezdeményezésével segít ebben, például a Fitten,vidáman testmozgás és táplálkozási kiadvánnyal, továbbá a NETFIT® fittségméréssel minden szülő nyomon követheti gyermekének fittségi állapotát az 5-12. osztályokban.

Íme néhány konkrét tipp azoknak a szülőknek, akik nyáron is figyelnek az egészségtudatos gyermeknevelésre.

  1. Szerezzünk élményt! - Ha a gyermek korábban nem sportolt rendszeresen, érdemes nyáron olyan mozgásokat választani, amelyek élményt, örömet okoznak számára. Ilyen például a közös strandolás, biciklizés, tollaslabdázás, de már egy családi séta is javára válik a gyereknek.
  2. Készüljön lista! - A nyári időszak kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerek megtalálja a számára legideálisabb mozgásformát. Az egyik legjobb módszer, ha a gyerekkel közösen ötletelve a szülők összeírnak 5 olyan sportot, amely szimpatikus a gyermeknek, és amiket kipróbál a nyár során. Az iskolakezdéssel a legtöbb sportegyesület, sportközösség indít új foglalkozásokat, edzéseket, így a kiválasztott sportágba könnyen be lehet csatlakozni.
  3. A gyerekkori versenysport előnyei és hátrányai
    A gyermekkorban elkezdett versenysport sok előnnyel jár, viszont könnyen károssá válhat akkor, ha a sportoló gyermek speciális egyéni szempontjait figyelmen kívül hagyjuk. Mire figyeljünk, hogy a gyermek számára a sporttevékenység örömöt nyújtson, és ne kényszert jelentsen?

    Esti program - A nyári mozgás egyik nagy ellenfele a hőség. Nagy melegben a sportolás is nehezebben megy. Mivel a gyerekek nyáron szeretnek reggelenként tovább aludni, ezért az esti, hűvösebb időszakot érdemes választani. Ilyenkor a mozgás hasznára és nem terhére van a szervezetnek.

  4. Menő a kulacs- Orvosok és a dietetikusok is számtalan tanulmányban emelik ki a nyári folyadékpótlás fontosságát. Szomjoltásra az ivóvíz a legalkalmasabb, amelyből napi minimum 8 pohár elfogyasztása ajánlott.
  5. Szedd magad - A mozgás mellett a táplálkozásra is érdemes odafigyelni, hiszen a nyár a vitaminbevitel fontos időszaka. A gyümölcsök és zöldségek frissen a legfinomabbak, és már itthon is rengeteg helyen vannak szedd magad akciók.  Jó kis családi program akár munka után is egy gyümölcsöskertben megszedni a befőtt, a dzsem alapanyagát, amely közben ráadásul a gyerekek akár fára is mászhatnak, és mindenki tele pocakkal térhet haza.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.