Életforma.hu

ÉLET-MÓD

SQ: Spirituális intelligencia (könyv)

Kezdetben volt az intelligencia (IQ), amit utóbb racionális intelligenciának neveztek el. Azért, hogy megkülönböztessék az érzelmi intelligenciától (EQ), amit a múlt évtized közepén írtak le előszőr tudományosan. Most pedig a harmadik testvér bukkant fel spirituális intelligencia néven, aminek az a dolga, hogy koordinálja ez előző kettőt. Illetve ennél valamivel több…

Mert ahol az értelem és az érzelem már tehetetlen, ott kezdődik a spirituális intelligencia, melynek segítségével cselekedeteinket és életünket egy nagyobb összefüggés keretei közt láthatjuk. Az SQ az élet nagy kérdéseire adható válaszok közt segít eligazodni, sőt maga a vágy, hogy keressük a válaszokat szintén az SQ-ban gyökeredzik. A pár hónapja magyar nyelven megjelent könyv eredetileg Londonban látta meg a napvilágot a múlt év végén, de viharos gyorsasággal került át Ausztriába, Franciaországba és ím hozzánk is. Talán azért, mert az angol szerzőpáros közérthetően és hatalmas tudásanyag birtokában foglalta össze mindazt, amit az SQ-ról tudni lehet illetve kell. A szerzőházaspár a modern pszichológia, a nagy világvallások és a keleti filozófiák tanításai nyomán összegzi mondanivalóját, ami nem kevesebb, mint, hogy mindenkiben ott lakozik isten, minden emberi lény rendelkezik azzal a mély, belső központtal, amely mindenkiben egyformán tiszta, s ami megkereshető és megszólítható. Az SQ segítségével gyógyíthatjuk magunkat, és válaszokat kaphatunk a bennünket mélyen foglalkoztató kérdésekre is.

A CsendesTárs Kiadó Szilencium könyvek sorozatában megjelent kiadványa valódi fogódzónak ígérkezik mindazok számára, akik kiutat keresnek a mai, zavaros, képlékeny de minden jel szerint megújulni készülő világunkban.



Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.