Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Startol a műanyagmentes július

Júliusban ne használjunk műanyagot – mindössze ennyi az üzenete annak a nemzetközi kezdeményezésnek, amelyet a lassan lebomló műanyagok pusztító környezetkárosítása miatt hívtak életre a fenntarthatóságért küzdők. Te kibírnád egy hónapig műanyag nélkül? Vágj bele a kihívásba!

A Plastic Free July-t, avagy magyarul a Műanyagmentes júliust idén már kilencedik alkalommal rendezik meg. Az Ausztráliából 2011-ben indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy egy egész hónapon keresztül ne vásároljunk olyan dolgokat, amelyek egyszer használatos műanyagból készültek, lehetőségeinkhez mérten minél kevesebb ilyen terméket használjuk, azaz kicsit jobban figyeljünk a környezetünkre.

Műanyag helyett használj vászonzsákokat (Fotó: pexels.com)

 

Bár jövő nyártól kezdve búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyagoknak, a termék száműzése egy egész hónapra most is fontos ügy, hiszen évente világszinten mintegy 300 millió tonna műanyagot termelünk. Optimista becslések szerint Magyarországon 1 millió darab műanyag zacskó fogy naponta, ami azt jelenti, hogy minden magyarra 36 darab jut évente.

A keletkezett mennyiség felét ráadásul egyszer használatos műanyag teszi ki, amiket bár csak napokig, órákig vagy akár csak percekig használunk, nem lebomló anyag révén mégis több száz évig a Földön maradnak. (Hogy miként lehet zacskómentesen vásárolni, a témával laptársunk, a Privátbankár.hu foglalkozott részletesen néhány hónappal ezelőtt.)

A műanyagmentes-kihívás egyszerűnek tűnhet, azonban koránt sem az. Gondolj csak bele, mennyi termék, csomagolás tartalmaz műanyagot is. Vagy például hányszor dobunk ki a kukába PET-palackot, ahelyett, hogy a szelektív tárolóba dobnánk?

Hogyan vágj tehát bele a 31 napos kihívásba?

A műanyagmentes élet legelső állomása talán a napi bevásárlásokhoz használt nejlon szatyrok kiváltása lehet vászontáskákra vagy egyéb alternatívákra. Ilyen eszközök lehetnek például a dobozok, üvegek, ráadásul az eladók is már egyre kevésbé néznek furcsa szemmel, ha így megyünk a boltba. Ahol csak lehet, kerüljük a műanyag csomagolásokat, a felesleges fóliát és celofánt, és a sokadik műanyag zacskó – amelyet egyes számítások szerint mindösszesen csak 20 percig használunk –  megvétele helyett használjuk inkább a saját szatyrunkat.

Mosogass ökosan!

A műanyaghulladékok csökkentése érdekében egyébként a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Hulladékmentes.hu közös akciót szervez erre a hónapra. Azt szeretnék elérni, hogy az akciójukhoz csatlakozók olyan vállalást tennének, ami belefér a lehetőségeikbe. Hiszen ahogy ők is mondják, nem lehet egyik napról a másikra minden műanyagot kiiktatni, és nem is kell mindegyiket. A műanyagmentes július keretében összehasonlítják az öko-mosogatás különféle lehetőségeit. Tesztelik, hogy valóban praktikus és egyszerű zero waste megoldás-e a mosogatószappan.

Az Életforma.hu tippjei

Nemrég írtunk arról, hogy mikre ügyelj, ha környezettudatosan szeretnél vásárolni ruhát és élelmiszert. A tudatos fogyasztáshoz komoly alternatívát jelenthet az is, ha csomagolásmentes boltokban vásárolsz. Ilyen üzletből már három is található Budapesten.

 


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.