Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szabad Színházak Szegeden

A THEALTER International – Szabad Színházak XI. Nemzetközi Találkozója – vasárnapig tart Szegeden.

A kísérleti színház legkérlelhetetlenebb hazai fóruma, a MASZK egyesület szervezésében, romos épületekben, japán, francia, amerikai, lengyel, szlovén, cseh, ukrán, román, jugoszláviai valamint hazai társulatok lépnek fel.

A meghívottak között találjuk a román Arteast Alapítványt, amelynek előadása az 1930-as évek berlini kabaréjának formavilágát idézi meg. Fellép a lengyel Teatr Academia, amelyet a varsói Képzőművészeti Akadémia díszlettervező szakán alapítottak olyan művészek, diákok és tanárok, akik mind a képzőművészet, mind a színház iránt érdeklődnek. Bemutatkozik az Újvidéki Színház, Beregszászi lllyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ukrajnából, továbbá a Gledali©če Glej, amely a szlovén alternatív színházi élet egyik mérföldköve, berkeiből szerzők, rendezők és színészek markánsan új generációja került ki. A külföldi vendégek mellett láthatóak lesznek hazai csapatok is, az Artus, az Andaxinház, a Kelet-Európai Táncszínház, a Metanoia, a Picaro, a Női Vonal, valamint a Hólyagcirkusz.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.