Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szájszag a fogkövektől...

A fogkő látványnak sem kellemes, viszont ezen kívül más problémákhoz is vezethet, mint az ínyvérzés, a kellemetlen szájíz és szájszag. Érdemes tehát e problémákkal fogorvoshoz fordulnunk, még akkor is, ha maga a fogkő esetleg nem látszik. A fogkő mibenlétéről, eltávolításáról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.  

A szájszag oka is lehet: a fogkő

A plakkban hemzsegő baktériumok
A dentális plakk nem más, mint a foglepedék, amelyet a fogak és a szilárd szájképletek (tömések, koronák, hidak, kivehető pótlások) felszínén megtapadó ételmaradványok, baktériumok, hámsejtek, immunsejtek hoznak létre. Még egy gyakorlatlan szem is képes megkülönböztetni egy gondosan tisztított, fényes felületű fogat a hasonló árnyalatú, de mattabb fogtól, amelyet plakk borít. Ennek az anyagnak mindössze 20 százaléka a szilárd állomány, 70 százalékban baktériumok alkotják. Önmagukban a baktériumok még nem veszélyesek, hiszen normális esetben is több millió tartózkodik belőlük a szájban. Sőt, más mikroorganizmusok – gombák, amőbák – is benépesítik a szájüreget, és jelentős védőszerepük van. Mind a nyálkahártyát, mind az immunrendszert védik, és egyetlen célunk csupán az lehet, hogy ne engedjük őket túlburjánozni. Ha ugyanis nem fektetünk energiát a megfelelő szájhigiéniába, vagyis például nem mosunk elég gyakran fogat, úgy a fogak közt, az ínyszélen és az ínytasakokban életmaradékok ragadnak le, amelyek ideális táptalajt biztosítanak a baktériumoknak. A plakk megkeményedéséhez elég csupán néhány, fogmosás nélkül eltöltött nap, mialatt az ételmaradék keveredik a nyállal és a rengeteg baktériummal.

Tényezők, amelyek elősegítik a plakk megtelepedését:
- torlódott fogak, amelyeknek igen nehéz tisztán tartani minden felületét
- rosszul záró vagy helytelenül készített tömések, koronák, hidak, fogsorok
- csökkent nyálmennyiség
- dohányzás
A plakk eltávolításához hozzájárul:
- napi legalább kétszeri alapos és megfelelő ideig tartó fogmosás (a megfelelő technikát fogorvostól vagy dentálhigiénikustól is megtanulhatjuk)
- megfelelő rágástechnika
- gondosan megválogatott élelmiszerek
- rendszeres fogorvosi vizit
Plakkból fogkő
Alapos tisztítás és fogorvosi segítség nélkül a plakk könnyen elmeszesedhet, sárgássá, barnássá, és érdes felületűvé válik, hiszen a nyálban található ásványi anyagok beépülnek a lepedékbe, így „kőszerű” réteget képeznek. Ez maga a fogkő, amelyet a hagyományos fogmosással már nem lehet eltávolítani, ugyanis erősen tapad a fogfelszínekhez. Jellemző megtelepedési helye a felső nagyőrlő fogak orca felőli oldala és az alsó frontfogak belső oldala, vagyis a nyálmirigyek kivezető nyílásaival szemközti felületek. Ezek az íny feletti részek szemmel is jól láthatóak, ám fogkő megjelenhet a láthatatlan, íny alatti területeken is. Az ínyszél alatti tasakokat és a fogak gyökérfelszínének környékét csakis speciális fogászati műszerekkel lehet feltérképezni és kezelni.

Nem csak esztétikai probléma
A gondozatlan, barnás fogak látványa és azt ezt kísérő szájszag már önmagában is nyomós érv a fogkövek eltávolítása mellett. Azt is tudni kell, hogy a jelenséghez általában fogínyvérzés és az íny vörössé, duzzadttá válása is társul. Hazánkban a lakosság jelentős részénél megfigyelhető fogkő legfőbb veszélye a további baktériumok megtelepedése, amelyek végső soron fogágy-gyulladáshoz, csontpusztuláshoz és ezért a fogak kilazulásához, elvesztéséhez vezetnek. Ráadásul mivel az ép zománc és a lepedék közt zajló biokémiai folyamatok egyensúlya azonnal savas irányba tolódik amint szénhidrátot fogyasztunk, ez könnyen elvezethet a zománcban lévő ásványi anyagok oldódásához, majd ennek alapján a fogszuvasodáshoz.
A megoldás csakis szakértő fogorvosi eljárás lehet, amelynek keretében egy úgynevezett szónikus vagy ultrahangos depurátorral eltávolítják a fogköveket. Ez a műszer magas frekvenciájú rezgéseket bocsát ki, amely a fogak felszínén mozgatva széttöredezi a fogköveket. Az íny alatti fogkövek, amelyek erősebben tapadnak a fogfelszínhez, speciális kézi műszerekkel, gyökérsimító eszközökkel távolíthatóak el. Ez a módszer már több időt vesz igénybe s általában helyi érzéstelenítésben történik. A fogfelszínek esetleges egyenetlenségei eltüntethetők speciális paszták és kefék segítségével, sőt a legapróbb elszíneződések is felszámolhatók az intraorális homokfúvás alkalmazásával.
www.oxygenmedical.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.