Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szanaszét hagyta a táskáját a miniszterelnök

Kislánya után ezúttal - vélhetően államtitkokat tartalmazó - táskáját hagyta el a brit miniszterelnök. David Cameron, aki a hétvégén családi esküvőre utazott vonattal az észak-angliai York városába, a Daily Mirror fotókkal illusztrált hétfői beszámolója szerint "Prime Minister" (Miniszterelnök) feliratú, kulcsra zárható piros táskáját hátrahagyva vonult át a szerelvény büfékocsijába.

A kislánya után a táskáját is elhagyta David Cameron

A baloldali brit tömeglapnak a vonat egyik utasa elmondta: a londoni King's Cross pályaudvaron szállt fel a vonatra, és helyet keresve haladt előre az ülések között, amikor a büfékocsiban megpillantotta a kormányfőt. Váltottak egy udvarias mosolyt, a név nélkül idézett utas pedig ment tovább a meglehetősen zsúfolt vonaton.

Két kocsival odébb meglepő látvány fogadta: az egyik asztalon ott hevert a miniszterelnöki táska, zárjában a kulccsal, és láthatólag senki nem törődött vele. A Daily Mirrornak beszámoló utas senkitől sem zavartatva még le is fotózhatta a magányos táskát, amely mellett újságok és egy jegyzettömb is látható.

A vasúti kocsinak ebben a részében az eset idején hárman ültek, de egyikük sem a táska közelében, és a lap forrása szerint nem úgy tűnt, hogy bármelyiküket is zavarta volna a valószínűleg titkokat rejtő táska lefényképezése.

A Downing Street szóvivője az eset kapcsán csak annyit mondott, hogy Cameron táskája az utazás során "végig szem előtt volt". A kormányfői hivatal illetékese ugyanakkor nem fedte fel, hogy a közelben ülők valamelyike a miniszterelnök biztonsági kíséretének tagja lett volna. Az ügy mindenesetre meglehetősen kínos, mivel a brit kormánytisztviselők által hagyományosan használt piros bőrtáskák mindig bizalmas iratokat tartalmaznak, és általános szabály, hogy ezeket a papírokat nyilvános helyen - például vonaton - nem szabad olvasgatni.

Menzán ebédel a pápa
Ferenc pápa hajnali öt körül kel, este 10-kor fekszik le, menzán ebédel. Ébredés után a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle.

Cameronról már korábban is kiderült, hogy hajlamos a szórakozottságára: tavaly például kislányát hagyta el. A miniszterelnök és felesége, Samantha vasárnapi ebédet költött el tavaly tavasszal a brit kormányfők vidéki rezidenciája, Chequers közelében, a Plough Inn nevű pubban, három gyermekük, az akkor nyolcéves Nancy, a hatéves Arthur és a 22 hónapos Florence, valamint két baráti család társaságában.

Amikor távoztak, Cameron külön autóval tért vissza a rezidenciára testőreivel, és azt hitte, hogy az összes gyerek a másik kocsiban utazik feleségével. Samantha Cameron ugyanakkor abban hitben szállt be az őket szállító autóba, hogy Nancyt férje viszi haza. A gyermek hiányát akkor fedezték fel - a Downing Street szóvivőjének korabeli ismertetése szerint "rémülten" -, amikor mindketten visszaértek Chequersbe. A miniszterelnök azonnal visszaindult a pubba, és meg is találta Nancyt. A kislány szülei negyedórányi távollétében sem ijedt meg nagyon: amikor édesapja visszaérkezett, hogy hazavigye, éppen a pub személyzetének segédkezett készségesen a vendégek kiszolgálásában.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.