Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Száraz az - úgymond - édes élet

Világszerte 422 millió cukorbeteget tartanak nyilván, csak Magyarországon a becslések szerint 800 ezren szenvednek ettől. A diabétesz egyik fő tünetegyüttese a bőr állapotában mutatkozik be, ráadásul a fekélyes, sebes szövődmények megelőzésében is kulcsfontosságú a megfelelő bőrápolás. Az egyik igen ismert kozmetikai cég összegyűjtött néhány natúr bőrápolási tippet, amelyek hasznosak lehetnek betegeknek és egészségeseknek egyaránt.

A cukorbetegség nemcsak a szervezet belső szerveinek működésére hatl, hanem befolyásolja a test külső jegyeit is. Ezért a cukorbetegeknek a vércukorszint-kontroll, a diéta, rendszeres mozgás mellett oda kell figyelniük a megfelelő bőrápolásra is, ugyanis ez a betegség növeli a bőrproblémák kialakulásának kockázatát. Magas vércukorszint esetén szervezetében a normálisnál több vizelet képződik, emiatt folyadékot veszít.

Damaszkuszi rózsa, Kép: wikipedia

Ez a bőr kiszáradását okozza, és a kellemetlen viszketéstől a fájdalmas fertőzésekig terjedő tünetekhez vezethet. Ha a cukorbetegség már károsította az idegvégződéseket, vagy csökkentette a véráramlást a szervezetében, akkor tovább nő a bőrproblémák kialakulásának valószínűsége is. A cukorbetegek bőre általában rendkívül száraz, és jellemző tünet az ebből adódó viszketés, ez súlyos esetben odáig fajulhat, hogy a bőr berepedezik és vérző sérülések keletkezhetnek rajta. A magasabb cukorszint kedvez a gombás és bakteriális fertőzések kialakulásának, ami tovább rontja a helyzetet.

A diabéteszben szenvedőknél rendkívül fontos, hogy megfelelő mennyiségű tiszta vizet igyanak egy nap legalább 2 litert, ami a bőr hidratáltságát is elősegíti.  Nagyon fontos, hogy a vágásokat és karcolásokat azonnal kezelni kell, például aloe vera géllel lehet elősegíteni a kisebb sérülések gyógyulását. Általános szabály mindenkinek, aki száraz bőrrel él, hogy soha ne fürödjön forró vízben, ami tovább szárítja a bőrt. Érdemes valamilyen hidratáló tusfürdőt, majd hidratáló testápolót használni a napi tisztálkodáshoz.

Teafa, Kép: wikimedia

Kiváló szolgálatot tehetnek például a fürdővízbe öntött olajak, mint például az argánolaj vagy a dmaszkuszi rózsás fürdőolaj. Extra száraz bőr ápolására javasolt az E-vitaminos szuperhidratáló krém, illetve az olivaolajjal készült termékek.

A meleg és a hideg időjárás is okozhat száraz, kirepedezett bőrt, s ez fertőzések talajául szolgálhat. Télen érdemes melegen öltözni, szeles időben előfordulhat, hogy gyakrabban kell arc- és kézkrémet használni. A natúrkozmetikai hatóanyagok közül a manuka méz az egyik legjobb hidratáló, regeneráló szer, amelyből kéz és arckrém is készül.

A cukorbetegeknél a legtöbb probléma a lábfejen és a talpon jelentkezik először: extrém szárazzá válnak a sarkak, gombásodnak a körmök és gombás fertőzés jelenik meg a bőrön is. A teafaolajjal készült antibakteriális, gombaölő hatású készítmények kiválóan használhatóak ilyen kockázat esetén. A teafaolajos körömápoló segíthet megelőzni és leküzdeni a körömágy gombás megbetegedését, míg az olívaolajjal készített sarok és lábápoló az extrém száraz bőrrel veszi fel a harcot.

Gyógyító halkozmetika
Ma még csak alternatív bőrápolásnak tekintik a halkozmetikát nálunk, pedig már Nagy Sándor óta ismert a létező legtermészetesebb megoldás! A varázslat nem más, mint sok-sok kis édesvízi doktorhal, amelyek gyengéden lecsipegetik rólad az elhalt hámsejteket. Igen hatásos, és nagyon kellemes!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.