Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szemle 33.

Most egy hétig filmszemle. Akár orrvérzésig lehet előre futni, meg hátra az időben, hisz a 33. filmszemlén már bemutatott és majd látható alkotásokat nézhetnek meg azok, akiknek sikerül.

Az idei szemle olyan lesz, mint egy édességbolt, melyből ki-ki kiválaszthatja kedvenc falatját. A logót- az a Bogodi Levente tervezte, aki a tavalyi szemle sok vihart kavart, és a Happy End kft. logójával leváltott szárnyas emberét alkotta meg. Az idei szemle költségvetése 88 millió forint lesz, melyhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 30 millió forinttal, az MMK 25 millióval, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) 15 millió forinttal járult hozzá. További 10 milliót állnak különböző szponzorok. A fennmaradó, még hiányzó összegről jelenleg is folynak a tárgyalások.

A vetítések helyszíne a Puskin mozi lesz, a versenyprogramba be nem jutott 175 alkotás pedig a Kultiplex mozijában kerül bemutatásra. A szemle ez évtől túllép fővárosi keretein, mivel a díjat nyert művek az Utazó Szemle keretében hét nagyvárosunkban is láthatóak lesznek. A játékfilmeket, valamint a kísérleti és kisjátékfilmeket a Koltai Lajos operatőr vezette grémium szemlézi majd; a zsűri tagjai: Fehér György rendező, Gyarmathy Lívia rendező, Mezei Katalin költő és Kövesdy Gábor kritikus. A dokumentumfilmeket háromfős grémium értékeli; a bizottságot Korniss Péter fotóművész vezeti, a döntésben segítségére lesz Andor Tamás operatőr és Ferenczi Gábor rendező.

Az első napon nyitják meg az Isten veletek barátaim című kiállítást a Corvinban, amellyel a közelmúltban elhunyt filmesekre emlékeznek.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.