Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szenzációs! Rodin, Gauguin és Toulouse-Lautrec Szegeden

Múzeumnyitó nagygyűléssel kezdi meg a több mint kétszázmilliós felújítás utáni évadot a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Az első kiállítás az elmúlt századok nőtípusait mutatja be. A szépségek várhatóan érdeklődők ezreit vonzzák majd.

Május végétől ismét fogadja a látogatókat a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépülete. A közel 230 milliós beruházásnak köszönhetően teljesen újjászületett a szegediek híres Kultúrpalotája. A múzeumot fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat az európai uniós pályázathoz szükséges önrészhez járult hozzá. Az építkezés közel kilenc hónapig tartott. Többek között múzeumi bolt, büfé és új ruhatár került kialakításra. A megújult múzeumépületet május 31-én nagyszabású ünnepség keretében adták át.

A múzeumlátogatók már az előcsarnokba belépve megtapasztalhatják majd az újdonságokat. A közgyűjtemény munkatársai arra számítanak, hogy a május végi nyitást követően sok ezren jönnek el megnézni a felújított épületet és a Rejtett Szépségek című nagyszabású tárlatot, melyet a megyei múzeum a Szépművészeti Múzeummal közösen szervez.

A múlt századok nőideáljait, nőtípusait bemutató kiállításon többek között Rodin, Gauguin, Toulouse-Lautrec és Renoir műalkotásait is megcsodálhatják a látogatók.

A nagyszabású tárlat talán legértékesebb, legpikánsabb műve Rodin Csók című alkotása. A Móra Ferenc Múzeum úgy döntött, hogy Rodin szobrát már a Kultúrpalota átadása előtt bemutatja a nagyközönségnek. Egyfajta előtárlatként a múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete Házban május 18-tól tíz napon át tekinthették meg az érdeklődők a szakértők szerint közel négyszázmillió forintot érő remekművet.

Ebben az esztendőben is megrendezi a Móra Ferenc Múzeum a népszerű Múzeumok Éjszakája programot, a nyár folyamán pedig különböző kísérőrendezvényeken látják vendégül az érdeklődőket a szegedi közgyűjteményben.  

Forrás: Móra Ferenc Múzeum-Szeged 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.