Kezdetben vala a szerelem. Amikor bármi is volt a kérdés, mindig a szerelem volt a válasz. Erről szóltak a költők, zenéltek a művészek, készültek a festmények, és értelmezgették a furcsa érzést a filozófusok. A szerelem és a házasság az élet kirakós játékában mindig központi "puzzle"-nak számítottak. Akkor talán még az se jutott eszünkbe, hogy lesz egyszer egy időszak és egy generáció, akik számára nehézzé válik az igaz szerelem megtalálása.

Persze sosem volt ez egyszerű, és a "húzd meg, erezd meg" mindig is benne volt a kapcsolatokban, de a kölcsönös kompromisszumkészség mindig összetartotta a házasságot, és újra élesztgette a szerelmet.

A szerelem mindig is azt jelentette, hogy valaki teljesen átadja magát a másiknak, hogy vele összeolvadva egy más lénnyé váljon. Ha beleszeretünk valakibe, nagyobb élvezetet találunk abban, ha adhatunk, és elfordítjuk a figyelmünket önmagunkról a másik felé. Egy kis kedvtelést, egy kis szabadságot adunk magunkból, hogy örömet szerezzünk a kedvesünknek.

Az utóbbi időben ez a fajta gondolkodás azonban nagyon népszerűtlenné vált. Mintha valami más hangot hallanánk:

"Védd önmagad! Keresd a legjobbat! Dolgoztasd a másik nemet a magad javára! Semmiképp se engedd elveszíteni a szabadságodat! Építsd a saját karriered; szeresd önmagad; halaszd későbbre a párválasztást!"

Mindig éberen figyelünk a szerelemmel kapcsolatos áldozatvállalásokra, ám az ebből származó előnyöket szinte félresöpörjük. Úgy gondoljuk, hogy "bele esni" valakibe, az a gyengeség jele. Mert akkor ugyanis elveszíted a kontrollt és a talajt a lábad alól. Kikerül az ellenőrzés a kezeid közül. És ha "esel", még ha a szerelembe is, akkor botlasz, és valamit eltörhetsz. Például a szívedet.

Védekezünk és félünk elsodortatni magunkat, elfogadni az átható érzést. Ám néha éppen a kontrollt kéne elveszítenünk, hogy végre felengedjünk.

Azt mondják, hogy azok az emberek, akik soha nem képesek elengedni magukat, reménytelenül sivárak, érzéketlenek. Ridegek, mindenben valami biztosítékot keresnek, nem beszélve arról, hogy ők a legrosszabb szeretők is.

Életünk során pedig sokszor feladjuk a szabadságunkat, hogy tanuljunk, egyetemekre járjunk, dolgozzunk, hogy étel kerüljön az asztalra.  Ilyenkor a szabadságunk egy darabkáját adjuk azért, hogy ezeket megtehessük. Mégsem sajnálunk egy percet sem tőlük...

A szerelemmel is így kellene, hogy legyen.

" Egy szerelemben nem a történet a fontos, hanem az, hogy valaki képes a szerelemre"- mondja ki a nagy igazságot Helen Hayes.

"All you need is love " - éneklik a gombafejűek is híres dalukban. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estek: a szerelem nem minden, amire szükségünk van, legalábbis addig nem, amíg bevásárolunk, vacsorát készítünk, és számlákat fizetünk.

De a szerelem mégis az első számú dolog, mert nélküle minden más üres és lehangoló marad.

Ezért érdemes egy kis szabadságot is feláldozni érte...