Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerencse? Nem volt jó a vénája, ezért nem végezték ki

El kellett halasztani egy ohiói elítélt injekció általi kivégzését, az orvosok ugyanis nem találtak használható vénát a rabon. A 53 éves Romell Broom a közben felmerült jogi problémák miatt most további halasztásra számíthat az ítélet végrehajtást illetően. 


Ted Strickland kormányzó egyelőre egy hét haladékot adott a férfinak, aki közel két órát töltött saját kivégzésére várva, miközben a technikusok megfelelő vénát kerestek rajta. Az ilyen esetek nem ritkák az amerikai börtönök történetében: 1946-ban Louisiana államban a villamosszék mondta fel a szolgálatot. Az elítélt, Willie Francis egy évvel később tért csak vissza a halálsorra.

A mostani eset tehát nem egyedülálló, de nagyon is komplikált: az elítélt, bár csak egy hét haladékot kapott, biztos lehet benne, hogy nem fogják kivégezni egy hét múlva" - nyilatkozta Richard Dieter, a Halálos Ítéletek Információ Központja nevű non-profit szervezet igazgatója. "Bizonyára sokan vitatják majd egy második kivégzés szükségességét, hiszen már az első is olyan lelki megpróbáltatás elé állította az elítéltet, amelynek a megismétlése kegyetlen és hasztalan lenne."

Romell Broomot egy 1984-ben elkövetett gyermekgyilkosság miatt ítélték halálra. A férfi elrabolta, megerőszakolta majd megölte a 14 éves Tryna Middletont. Az orvosi személyzet tagjai többszöri próbálkozás után sem tudtak használható vénát találni az elítélten, így Terry Collins börtönigazgató végül a kormányzóval egyetértésben elhalasztotta a kivégzést. Collins elmondása szerint a felmerült nehézségek ellenére is hisz az állami ítélet végrehajtás módszereiben.

Ohio állam kivégzési protokollja minden kétséget kizáróan hibás. Ha az állam úgy dönt, hogy egy elítéltet kivégeznek, biztosítaniuk kell, hogy az a lehető legemberségesebben történjen" - nyilatkozta Carrie Davis, az Amerikai Emberi Jogok Uniójának tanácsosa.

forrás: www.medipress.hu


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.