Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szex 40 felett

Sokan úgy gondolják, az aktív szexuális élet a fiatalkorral együtt lezárul vagy egyszerűen csak ellaposodik, és egyre kevésbé játszik fontos szerepet a párok mindennapjaiban. Pedig több felmérés is készült a témában világszerte, és a kapott eredmények épp ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

A szex ösztönös dolog, nem kell túl sokat agyalni rajta, de ez nem jelenti azt, hogy ne is beszéljünk róla. Érdekes tények derülnek ki például, ha megvizsgáljuk, vajon miért van nagyobb kedvünk a szexhez negyvenen vagy ötvenen túl. 

Fotó:depositphotos.com

Most már igazán ráérünk

Az első és leginkább emlegetett indok az, hogy több időnk van az összebújásra. A gyerekek már nagyok, nincs szükségük támaszra a nap 24 órájában, a szülök sem aggódnak miattuk annyit, bátran elengedik őket hosszabb kimenőkre is. Ezért több lehetőség marad arra, hogy a párok zavartalanul együtt legyenek. A webbeteg.hu egy korábbi felmérése szerint a 40 alatti férfiak 65%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedettebb lenne, ha többször bújhatna ágyba partnerével. Korosztályok szerint vizsgálva a 40 és 49 közöttiek a legelégedettebbek a szex gyakoriságával. Ezzel szemben a 60 fölöttiek 75%-a szívesen szeretkezne sokkal gyakrabban. Ebben az életkorban a nők körében is sokan, 57%-ban válaszolták azt, hogy több szeretkezésre vágynak.

Vállaljuk önmagunkat

Sokan szeretnének újra 20 évesek lenni, de mindezt 40 vagy éppen 50 éves aggyal és öntudattal. Lehet, hogy az lenne az ideális állapot, de lássuk be, hogy a jelenlegi sem rossz. A legtöbbünk ugyanis ebben a korban már elfogadta magát és a saját testi adottságait. Nem siránkozik azon, hogy hány kiló, meg hány centi itt vagy ott, hanem inkább megpróbálja kihozni magából a legtöbbet, és ha valamivel nem elégedett, akkor nyavalygás helyett, inkább tesz azért, hogy javítson a helyzeten.

Több lesz az 'énidőnk'

Erről a dologról többen azt hiszik, hogy idő és pénz kérdése, holott magunkkal törődni, egy kis “énidőben” részesíteni testünket, lelkünket nem feltétlenül jelenti azt, hogy vagyonokat költünk magunkra. Ámbár azt is megérdemelnénk. Ebben a korban már mindannyian tudjuk, hogy a jó szeretkezéshez több idő kell, egy elmélyült aktus a szeretett személlyel lehet egyfajta jutalom is.

Fotó:depositphotos.com

Nincsenek tabuk

Aki elég magabiztossággal és önismerettel rendelkezik, annak szinte akarnia sem kell, mégis nyitottabbá válik a világra. Ugyanez igaz ránk szexuális téren is. Ha jól ismerjük már a testünket és tudjuk, hogy a szexben mi szerez számunkra örömet, akkor azt bátran ki is mondjuk, meg is tesszük. A pandémia ideje alatt jelentősen nőtt a szexuális eszközök forgalma, egy ilyen termékeket forgalmazó internetes cég felmérése szerint a legtöbb szexuális segédeszközt a 40+-os korosztály vásárolja. Sőt, egy kanadai kutatás azt állítja, a nők a negyvenes éveikben már egyre ritkábban játsszák meg az orgazmust, inkább a valódi gyönyörre törekednek, ha pedig nem jutnak el a csúcsra, azt szóvá is teszik.

Soha ilyen jó nem volt még az orgazmus

Nem csak a nők, de a férfiak is arról számoltak be, hogy ahogy idősödnek egyre nagyobb élvezetet élnek át a szeretkezések során. Az idő múlásával az emberek már rendelkeznek bizonyos tapasztalatokkal ezen a téren is, a férfiak rutinosabbak abban, hogyan nyújtsák el az aktust, a nők pedig bátrabbak és kezdeményezőbbek negyven felett. Érdekes, hogy egy floridai kutatócsoport vizsgálatai szerint a többszörös orgazmust a 45 feletti nők 44 százaléka megtapasztalta már.

Ez is érdekelhet

Intimitás a karanténban

Lehet élni szex nélkül?

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.