Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szinte megfulladunk a fülledtségben!

Most egy pár napig biztosan nem lesz részünk a hétvégi nyárias, kellemes időben. A következő pár napban ismét előbukkan a nap, de ezzel együtt nedves levegő érkezik a Kárpát-medencébe, és a múlt hetihez hasonlóan egy-egy helyen újra jelentős mennyiségű csapadék várható. A szél többször megélénkül, de erős, viharos lökések inkább csak zivatarok környezetében lesznek – tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Ugyan már több napja nem érkezett front a térségünkbe, és ez még egészen szerda estig így is marad, azt egyáltalán nem jelenthetjük ki, hogy könnyű lenne az időjárás-érzékenyek helyzete. A gyakori változékonyság, az ingadozó hőmérséklet, és a fülledt, párás levegő külön-külön is kellőképpen megterhelő tud lenni, együtt pedig kimondottan nagy igénybevételt jelentenek még az egészséges szervezetnek is!Ilyenkor a legtöbben – legyünk akár idősebbek, akár fiatalabbak – a rosszullétet és a légszomjat tapasztalhatjuk a leggyakrabban, emellett az arra hajlamosaknak felerősödhetnek a keringési panaszai, és a szívbetegek is sokszor keresnek fel minket a gyakran rossz komfortérzetük miatt. A megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés és a gyomrot kímélő étkezés nagyon fontos, de sokszor nem elég. Visszatérő panaszok esetén nem érdemes tovább várni, hanem minél előbb célszerű részt venni egy meteogyógyászati kivizsgáláson!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.