Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szívügyek és ünnepek

Talán a leginkább várt időszaka az évnek a karácsony és a szilveszter, de bizony komoly érzelmi és fizikai stresszt is okoz szervezetünknek. Bizonyítottan ilyenkor a legtöbb a szívinfarktusok, szívritmuszavarok és pirvarfibrillációk száma is. És nemcsak az ünnepi stresszt, a sokszor akkor csúcsosodó érzelmi viharokat, a féktelen evés-ivás, bulizást kell túlélnünk, de azt követő nagy diéták is komoly terhet jelenthetnek a szervezetünknek. A Magyar Kardiológusok Társasága arra hívja fel a figyelmet, hogy próbáljunk ebben az időszakban is figyelni testünk által produkált jelekre, ha pedig észlelünk bármi furcsát, panaszaink lennének, forduljunk azonnal az orvoshoz.

Gyertyafény, szeretet, meglepetések garmada, végre együtt a család. Aztán az elő-utópartik, bulizás, ivás és újra evés féktelenül. Talán az év legjobban várt napjai, tudjuk, de igazán nem is foglalkozunk azzal, ez milyen terhet is jelent a szervezetünknek. És nemcsak testileg, de lelkileg is megterhelő. Eleve a téli hónapokban  több a szívinfarktus, és az ehhez köthető halálozás is, mint nyáron,  és van két időpont télen, az egyik a karácsony, a másik az újév, amikor tovább emelkedik ez a szám.

kép: pxhere

- Azt mindenki tudja, hogy ilyenkor az ételek, italok olyan tárháza vár minket, aminek nehéz, vagy nem is lehet ellenállni. A karácsony és a szilveszter erről is szól. Illendőségből és persze magunk miatt sem könnyű visszafognunk magunkat a roskadásig terített asztaloknál, aztán a morzsapartik ideje van, és máris benne vagyunk az elő-utó szilveszterben, ami ugyancsak nem a böjt időszaka. Amennyire szépek és örömmel teliek ezek a napok, ugyanakkora terhet is jelentenek a szervezetünknek. A túlzott alkoholfogyasztás és a nagyon sós ételek, különösen, ha ezek rendkívüli mennyiségben állnak rendelkezésre, jelentős terhet rónak a szervezetünkre.

Menő vagy? És nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!
Álmatlansággal, fáradtsággal jár a mindig pörgő, nem bölcsen élő menedzser élete. Az ok egyszerű, nem tudja leállítani egy-egy téma köré csoportosuló gondolatait. Egyszóval, hiába fekszik le pihenni, zavarja őt „saját kerekei zaja”. A jó hír, hogy van kiút! Nem vagy egyedül! Gondosan olvasd el a szakember véleményét!

Nemcsak a tengernyi étel, ital, hanem a stressz, amelyet a rohanás, a vásárlás, a kialvatlanság okoz, a vásárlás, előkészületek okoznak, valamint az óhatatlan összezártság is komoly lelki és testi terhet rakhatnak ránk. A depresszió is gyakrabban jelenik meg ebben az időszakban, bizonyított tény, hogy a válókeresetek száma is jelentősen emelkedik a karácsonyi-újévi ünnepeket követően - mondja Prof. dr. Gellér László, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja.

- Egyáltalán nem véletlen, hogy éppen ebben az időszakban több ritmuszavar, pirvarfibrilláció, illetve infarktus jelentkezik, amit csak súlyosbít, hogy nehezebben megyünk ilyenkor orvoshoz. Nemritkán várunk, ami jelentősen rontja a gyógyulási esélyeket - teszi hozzá a professzor.

Azután jön az ünnepek utáni időszak, amikor a felszedett kilók problémájával kell szembenéznünk, amikor sokkal hajlamosabbak vagyunk akár drasztikus önsanyargatásra is.

Doktor úr! Biztos, hogy a szív fáj?
Sokan rögtön a szívinfarktusra asszociálnak, ha mellkasi fájdalmat éreznek. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint az eseteknek csupán kisebb része az, amikor szív eredetű a fájdalom, de a kivizsgálást mindenképpen érdemes elvégeztetni!

Fontos tudni, hogy minden olyan "harc" a gyorsan érkezett kilók ellen, ami szélsőséges és gyors eredményt ígér, veszélyes a szervezetünkre, megboríthatja a működését, könnyen szívritmuszavarokat, vérnyomás ingadozást, de akár hirtelen szívhalált is okozhat.

- Ennek egyik legveszélyesebb formája a nagyon divatos lé böjt, amit nincs olyan orvos, aki ne ellenezne. Akkor tesszük a legjobbat magunkkal és a testünkkel is, ha próbáljuk féken tartani az élvezeteket, ami sokszor már talán nem is az. Hiszen a töménytelen mennyiségű étel, ital sokszor legfeljebb a szemünket gyönyörködtetni, ahogy azok hirtelen megvonása sem a legjobb út az egészséghez - figyelmeztet dr. Gellér László.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.