Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szörfölj DESZKÁVAL a drámán!

A debreceni Csokonai Színház fennállásának 150. évadában kétszeresen is jubilál a társulat. Márciusban tizedik alkalommal rendezik meg a DESZKA Fesztivált. A kortárs drámák seregszemléje idén is arra törekszik, hogy bemutassa a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat. A programsorozat március 18-án kezdődik!

Kép: sajtóanyag

A gyerekdarabtól a társulat által improvizált, a színpadon vagy épp blogbejegyzésekből születő szövegekig, a már klasszikusnak tekinthető kortárs drámától a legújabb formai-nyelvi kísérletekig sokféle stílus és irányzat megjelenik a jubileumi Deszka kínálatában. Összesen 17 előadás alkotja a DESZKA felnőtt programját, 7 gyerek- és ifjúsági előadás lesz - ez utóbbi a GÖRDESZKA nevet viseli.

A válogatás a teljes Kárpát-medencére kiterjedt, így a végső programban négy romániai, egy szerbiai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is bekerült az anyaországból érkező tizenhárom vidéki és tíz fővárosi produkció mellé.

A Csokonai Színház Művészeti Műhelyének tagjai az előző évekhez hasonlóan több mint száz előadást tekintettek meg a fesztivál programjának összeállítása során. Megtartották az előző két évben igen népszerűvé vált GÖRDESZKA felületet (a hét előadás közül kettő kifejezetten színházpedagógiai profillal készült), és kísérletképpen elindították az UGRÓDESZKÁ-t, ahol a színházi képzést adó felsőoktatási intézmények négy kortárs magyar tematikájú produkcióját gyűjtötték össze, mellyekkel a debreceni közönség egyetlen nap alatt találkozhat. A kaposvári és budapesti színművészeti egyetem mellett a marosvásárhelyi egyetem hallgatói is bemutatkoznak.

Az ajtó próbája Debrecenben, korábbi felvétel, Kép: sajtóanyag

Az elmúlt években a szakmai beszélgetések váltak a DESZKA Fesztivál „lelkévé”, és szándékaik szerint ez az idén sem lesz másként. A „házi bölcsek” vezetésével ott kapnak értékes szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és ott lehet megismerkedni az előadások létrejöttének titkaival. Büszkék vagyunk rá, hogy a X. DESZKÁN Árkosi Árpád rendező, Láposi Terka színházpedagógus, Nánay István kritikus, egyetemi tanár, Térey János író, költő, drámaíró, és Zsigmond Andrea kritikus vállalták a „házi bölcsek” felelős tisztét. A kötetlen beszélgetések során, melyekbe bárki bekapcsolódhat, szélesebb esztétikai és színháztörténeti kontextusba helyezik az előző nap látottakat, és nem ijednek meg a szakmai alapú vitáktól sem. Mivel a DESZKA Fesztivál nem oszt díjakat, mindez érdek nélkül, a kölcsönös tisztelet, a bizalom, és az egymástól tanulni akarás szellemében történik.

Már a fesztivál programjának válogatásakor nyilvánvalóvá vált, hogy idén a képzőművészeti aspektusokról, a mozgókép erőteljes befolyásáról, a női sors kérdéseiről, a kivándorlás, vagy a rendszerváltozás témaköréről számos előadás esetében hangsúlyozottan érdemes beszélni - az alkotók jelenlétében. Mert ami egy kortárs drámafesztiválon a legfontosabb: az élő szerzőkkel szakmai beszélgetéseken találkozhatnak az érdeklődők.

A mostani darabok talán minden eddiginél intenzívebben reagálnak jelen világunkra, mindennapjaink közéleti, társadalmi történéseire. Hogyan mesélhető el a színház eszközeivel a kivándorlás? Hajdú Szabolcs új rendezése, az Ernelláék Farkaséknál és a blogbejegyzésekből született Diggerdrájver járja körül azt, ami a témában egyáltalán elmondható.

A szabadkai Kosztálányi Dezső Színház Exodusa sem ad megnyugtató választ azokra a kérdésekre, nevezetesen a menekültválságra, amely Európát és Magyarországot bő fél éve foglalkoztatják, a közbeszédet szinte kizárólagosan tematizálják. A rendező Tolnai Szabolcs nem a menekültválság jelenvalóságáról beszél, hanem "az alkotótársaival közösen gyűjtött, és az általa rendszerezett tapasztalatokon átszűrve jeleníti meg a vándorlással, mint motívummal kapcsolatos benyomásait, félelmeit, elképzeléseit.” –írja Jászay Tamás kritikus.

Rómeó és Júlia Debrecenben, korábbi felvétel, Kép: Csokonai Színház

A jelen és a közelmúlt történéseire reflektáló előadások közül a válogatók két debreceni író tollából született előadást is kiemelkedőnek találtak. Az olaszliszkai tragédiát feldolgozó Borbély Szilárd drámát a Katona József Színház előadásában (Az Olaszliszkai) és a Forte Társulat legújabb darabját (A te országod). Ez utóbbi Tar Sándor novelláinak Keresztury Tibor által színpadra átdolgozott szövegei mentén enged bepillantást a reménytelen és kiúttalan világba, a rendszerváltás veszteseinek életébe. Valóban nyitott-e tágabb életlehetőségeket a rendszerváltás? - teszi fel a kérdést a Kassai Thália Színház a Kerékgyártó István novella-ciklusából készült Rükvercben. Az Újvilágban (Mentőcsónak Egység, Füge Produkció) pedig egy szélsőjobboldali mozgalom születésének lehetünk tanúi.

Az idei Deszkán különös figyelmet kapnak a női sorsok. „Az Egyasszonynem a gyerek elvesztéséről szól, hanem egy nőről, aki az együttérzéstől és megértéstől mentes férfivilágban próbálja megtalálni a túlélés útjait, mert végtelenül egyedül maradt.”- írja a monodrámáról egyik méltatója.

ÉRDEKESSÉG
A fesztivál megnyitóját Máthé András „Álomkergetők” című színházi fotó-kiállításának, a kedd estét az 1990-es évek kortárs magyar ősbemutatóinak, a péntek délutánt pedig a Ruszt József debreceni éveire való emlékezésnek szentelik.

A szabadságról, a fiatalságról, az örök szerelemről, a korlátok nélküli szabadság veszélyeiről is felvet kérdéseket a Vidnyánszky Attila rendezte Psyché, míg Katona Gábor előadása a tragikus sorsú szobrásznő, Camille Claudel életének legfontosabb epizódjaira építve mutatja be egy olyan ember sorsát, akinek egész létezését a mindenáron alkotni akarás határozta meg. A Bartis Attila regényből készült Nyugalom érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában.

Nagy örömünkre Debrecenben debütál Spiró György új darabja a Helló, dr. Mengele!, amelyet tavaly az évad legjobb magyar drámájának választott a Színházi Dramaturgok Céhe.  A darabot ősbemutatóként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vitte színre 2015. májusban, Lendvai Zoltán rendezésében. A társulat a fesztivál ötödik napján érkezik Debrecenbe.

Az utolsó estén Pál István Szalonna és bandájának családi muzsikájával zárul a fesztivált.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.